Megkezdődött a 13. havi nyugdíjak kifizetése. Szerdán több mint 1,6 millió ember bankszámlájára érkezik meg az illetmény, és már azoknak is megkezdték a kézbesítést, akik készpénzben kérték a 13. havi nyugdíjat – számolt be a Magyar Nemzet.
A lap arról írt, hogy már szerdán megkaphatják a 13. havi illetményt azok, akik a bankszámlára kapják a nyugdíjat, a februári nyugdíjjal együtt. A többieknek, akik készpénzben szokták átvenni a nyugdíjukat, jó hír, hogy idén a Magyar Posta a megszokottnál két nappal korábban, már 11-én megkezdte a február havi nyugdíjak kézbesítését, szintén a 13. havi nyugellátással együtt. A 13. havi illetmény összege egyazon utalványon érkezik, melyen a két tételt külön feltüntetve találják a címzettek.
A Magyar Posta a korábbi évekhez hasonlóan a kézbesítést ütemezetten végzi, így egyes ügyfelek felkeresése korábban, de legkésőbb február végéig megtörténik. A nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások csaknem 35 százalékát készpénzben, postai kézbesítéssel fizeti az állam 856 ezer érintett részére
– tájékoztatott a Magyar Posta.
Orbán Viktor a közösségi oldalán olvasható posztjában a 13. havi nyugdíjat nagy dolognak nevezte, olyan eredménynek, amiért a magyar gazdaság minden szereplője napról napra megdolgozik. A miniszterelnök hozzátette: ellenzői is vannak, brüsszeli bürokraták, magyar közgazdászok, ellenzékiek, akik megszüntetnék a 13. havi nyugdíjat. „Mi azonban már 2010-ben azt tűztük ki célul, hogy olyan országot építünk, ahol megbecsüljük az idős honfitársainkat” – hangsúlyozta a miniszterelnök, majd hozzátette: „Amíg mi állunk a kormányrúd mögött, addig mindenki nyugodt lehet, meg fog érkezni a 13. havi nyugdíj.”
Miként a Világgazdaság is megírta, bár idén a tavalyihoz hasonlóan történik a 13. havi nyugdíj folyósítása, a kifizetéssel kapcsolatos pontosítás miatt némi változás történt a jogosultak körét illetően: korábban ugyanis az tarthatott igényt az adott évben a 13. havi nyugdíjra, aki az előző esztendő legalább egy napján már és az adott év januárjában még nyugdíjas volt.
Idén februártól viszont az jogosult a juttatásra, aki tavaly legalább egy napja, vagyis legalább 2024. december 31-én már nyugdíjas volt, és 2025 februárjában is az lesz.
Tehát aki a fenti kritériumoknak megfelel, nyugdíjra vagy nyugdíjszerű ellátásra jogosult, a következő napokban a nyugdíjjal együtt kéthavi illetményt vehet kézhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.