Fontos bejelentést tett Lázár János csütörtök délután a közösségi oldalán. Ebben az építési és közlekedési miniszter pontot tett egy régóta húzódó ügy végére: eldőlt, hogyan kompenzálják az autópályamatrica-tulajdonosokat Borsod vármegyében.
Az ügy előzménye messzire nyúlik vissza. Még 2021-ben 180 milliárd forintos költségvetéssel adták át az M30-as autópálya Miskolc feletti, Kassa és a szlovák határ felé vezető 57 kilométeres szakaszát.
Miskolc és Szikszó között azonban az autópálya egyik szakaszát már két és fél évvel az átadása után, 2024. február végén le kellett zárni, mert az út egy 150 méteres szakaszon megcsúszott. Azóta csak terelőutakon lehet közlekedni ezen a szakaszon.
A minisztérium megállapításai szerint az M30-as autópálya miskolci szakaszát műszaki hiba miatt kellett lezárni, a garanciális javítást a kivitelező Strabagnak kell elvégzie. Az osztrák hátterű vállalat ezt meg is kezdte, ennek költsége 5 milliárd forint. A munka befejezése az idén őszre várható.
Azonban néhány hete egy helyi lakossági fórumon Lázár János arról is beszélt, hogy vizsgálják, hogyan lehet kompenzálni az autósokat. Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerdán arról számolt be, hogy a szikszói lakossági fórumon tett ígéretükhöz híven megalakult az M30-as autópálya rendbetételével foglalkozó munkacsoport, amely megtartotta első ülését Nagy Bálint közlekedési államtitkár vezetésével.
Lázár János a fejleményt úgy kommentálta, hogy a Strabag trehánysága nem terhelheti az autósok pénztárcáját. „Dolgozunk az M30-as helyreállításán és a borsodi autósok kárpótlásán” – jelentette ki akkor, most pedig a részleteket is közölte.
Mint kiderült, az építési és közlekedési miniszter úgy döntött, hogy
2026-ban jóval olcsóbban adják majd az autópálya-matricát minden Borsod megyeinek.
Most az éves vármegyei autópálya-matrica 6890 forint, ebből pedig jövőre 65 százalékos kedvezményt adnak. Ez közel 4500 forintos leárazás lesz, vagyis 2026-tól az új Borsod vármegyei ár 2500 forintra csökken. Ez extrém mértékű árcsökkenés.
A borsodi vármegyei autópálya-matricával 135 kilométer hosszúságú sztrádaszakaszt lehet használni. „Kompenzáció a kárért, a Strabagból pedig kitaposva a helyreállítást és a kompenzációt is, és behajtjuk rajtuk” – zárta bejelentését Lázár János.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.