Ragadós száj- és körömfájás: lesz elég pénz a betegség felszámolására
Rendkívüli miniszteri értekezletet hívott össze Nagy István agrárminiszter, amelynek témája az állategészségügyi intézkedések voltak. Mint ismert, tegnap újabb telepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatai: a Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen egy tejelő szarvasmarha-állományban jelent meg a betegség.

A miniszter beszámolt arról, hogy kijelölték a 3 kilométeres védőkörzetet és a 10 kilométeres megfigyelési körzetet, amelyeken belül a jogszabályok szerinti korlátozások érvényesek. Ezek értelmében a győri és mosonmagyaróvári járásokban szombat éjfélig tilos a fogékony állatok, vagyis
- a szarvasmarha,
- a sertés,
- a juh,
- a kecske,
- a bivaly, és
- a vadon élő kérődzők
mozgatása. Továbbá legeltetési és vadászati tilalom is életbe lépett, valamint az állatkertek is zárva maradnak – számolt be róla a miniszter.
Az eljárás a levéli telepen is hasonló, mint amit az első, március 7-én bejelentett kitörés helyszínén, a szintén Győr-Moson-Sopron vármegyei Kisbajcson végrehajtott a hatóság, vagyis az állomány felszámolása hamarosan megkezdődik, a háromezer állatot a járvány terjedésének megakadályozása érdekében leölik. A hatóság arról is intézkedett, hogy a felszámolt állományt a telep közelében fogják ártalmatlanítani.
A miniszter hangsúlyozta, hogy
kiemelten fontos a háztáji állomány gyérítése is.
A vágás időpontjáról a helyi hatóságot előzetesen tájékoztatni kell, ugyanis az állatokból mintát kell venni. Ezen felül minden fogékony állattal kapcsolatos kiállítás és vásár megtartását is megtiltották – jelentette be Nagy István.
Az állattartó telepek vezetőit arra kérik, hogy szervezzék meg dolgozóik elkülönítését, hogy a vírus terjedését ezzel is megakadályozzák.
Mindent megteszünk azért, hogy megállítsuk a fertőzés terjedését, de ehhez kell az állattartók együttműködése is
– nyomatékosította, hozzátéve, hogy a kormány minden humán és anyagi erőforrást biztosít a vírus felszámolásához. A biztonságos élelmiszer-ellátást ugyanis semmi sem veszélyeztetheti .
A miniszter kifejtette azt is, hogy mindenkit szeretnének megnyugtatni, hogy a vírus emberre nem veszélyes, egyben megköszönte a járvány felszámolásában részt vevő állategészségügyi szakemberek munkáját.


