A szülők is ingyen tanulhatnak nyelvet, nem csak a gyerekek
A kormány a döntése szerint a közeljövőben megnyitja a Kréta rendszer nyelvtanulási modulját a szülőknek is – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton.

Rétvári Bence hozzátette: a szülőknek így nem kell majd pénzt fizetniük a nyelvtanító mobil applikációkért, mert Magyarországon minden szülő ingyenesen tanulhat idegen nyelvet a Kréta rendszerben.
Közleménye szerint
több millió szülő kap lehetőséget arra, hogy a mesterséges intelligenciára épülő Idegennyelvi Fejlesztő Modulban angolul, németül, spanyolul vagy akár franciául fejlessze a nyelvtudását.
Korábban a szülők a Krétában visszaküldött kérdőívben külön kérték, hogy elérhető legyen számukra is a diákok körében régóta népszerű nyelvtanulási lehetőség. A nyelvtanulók száma folyamatosan nő a modulban, ebben a tanévben átlagosan havi szinten legalább húszezren használják.
A szülők kérték, mi megcsináltuk. Bízunk benne, hogy sokaknak jelent segítséget. A minisztérium megkezdi az előkészítést
– írta az államtitkár.


