Balaton: péntektől új arcát mutatja a magyar tenger – tömegek érkeznek
Bár a hangsúly általában a többnapos tartózkodást igénylő vendégeken van, az egynapos turisták gazdasági hatása sem elhanyagolható a helyi vállalkozások és a régió egésze számára – mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.

Számos kreatív és látványos húsvéti attrakcióval várják a Balatonnál a látogatókat, a gazdag programkínálat jelentős vonzerőt gyakorolhat az egynapos turistákra is.
- Balatonbogláron egy impozáns, 2 méter 5 centiméter magas és 105 centiméter széles festett tojással készülnek,
- Tapolcán pedig időjárásálló tojásokkal díszítik fel a park fáit, egyedi tojáslugast teremtve, míg a tér központi eleme egy 2 méteres, körülbelül 100 kilogrammos, a feltámadást ábrázoló hímestojás lesz,
- Balatonvilágostól nem messze,
Enyingen Magyarország legnagyobb húsvéti hímes tojása látható majd,
- amely több mint három méter magas és 228 centiméter átmérőjű, valamint egy 3761 valódi tojással díszített alagút is része a látványosságnak.
- Balatonalmádiban minden évben több mint 750 kézműves tojás díszíti a fákat, kiegészülve tojáskereséssel és gyermekprogramokkal. A tó számos pontján, így Balatonvilágoson és Balatonföldváron is nyuszifigurák bukkannak fel, csalogató tavaszi hangulatot teremtve

- Kéthely a maga nemében különleges, hiszen mintegy 12 ezer darab tojást számláló tojásfájával igazi „húsvéti nyuszifővárosnak” tekinthető. A hatalmas tojások és az ötméteres szalmanyúl mellett világító tojásalagút és nyuszis installációk is várják a látogatókat. A tojásfán üveg, hímzett, fa- és papírtojások egyaránt megtalálhatók, sokukon a somogyi települések címere díszeleg, sőt, a látogatók saját készítésű darabokkal is bővíthetik a kollekciót.
Egyre több a sportos, egészségmegőrzéssel kapcsolatos kezdeményezés is
– mutatott rá Fekete Tamás.
Kiváló példa erre az április 20-ra meghirdetett siófoki #hashtEGG Tojás- és Nyúlfutam, amelyet a szervezők a leggyorsabbak és legviccesebbek futóversenyeként hirdetnek. Itt egyébként tartanak tojásevő- és tojáspucoló versenyt is, amely végén megválasztják a helyi tojáskirályt, a legkisebb „sportolóknak” pedig átadják Füred Kapitány, a balatoni mesehős győzelmi ajándékait is.