BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bíróságon küzd igazáért a BKK

A társaságot háromszázmillió forintos bírsággal sújtotta a Közbeszerzési Döntőbíróság. A BKK szerint azonban korábban a hatóságok nem kritizálták az eljárást, és a résztvevők sem fogalmaztak meg panaszt ezzel kapcsolatban.

Nem fogadja el a Közbeszerzési Döntőbizottság döntését az elektromos busztender kapcsán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), ezért megtámadja a bíróságon – közölte szerdán a vállalat.

Budapest, elektromos busz, bkk, busz
A BKK elektromos buszokra kiírt tenderét marasztalta el a hatóság / Fotó: Shutterstock

Ekkora bírságot kapott a BKK

A BKK a Közbeszerzési Döntőbizottság kedden bejelentett elmarasztaló határozatára reagált, amely 300 millió forintra bírságolta a közlekedési társaságot. A BKK felhívta a figyelmet arra, hogy a döntőbizottság több mint fél évvel az eredményes közbeszerzés zárása és a szerződéskötés után támadta meg az eljárásokat, 

noha a kiírást a közbeszerzési hatóság előzetesen megfelelőnek találta, és a résztvevők sem emeltek ellene kifogást.

Ennek ellenére a Közbeszerzési Döntőbizottság versenykorlátozónak ítélte meg a tárgyalásos eljárást, amelyet a BKK a lejáró szerződések kiváltására, a folyamatos, magas minőségű közösségi közlekedési szolgáltatás biztosítása érdekében még 2023 decemberében indított el elektromos buszok vásárlása céljából.

A BKK szerint a döntőbizottság az eljárásokkal kapcsolatban azt kifogásolta, hogy a kiírásban előzetesen nem szerepelt a szolgáltatás részeként szállított buszok ütemezett beállásának pontos időbeli definiálása, amit a BKK a tárgyalásos szakasz után határozott meg.

A közekedési vállalat  bízik abban, hogy a bíróság ítéleteivel igazolja, hogy a vállalat helyesen járt el az eljárások során, és a társaság nem kényszerül a közösségi közlekedési szolgáltatás folytonos és megfelelő minőségű szolgáltatását biztosító gyakorlat megváltoztatására.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.