BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos fejlesztést hajt végre az egyik legnagyobb vegyipari cég Magyarországon

A beruházás során a BorsodChem egy teljes ipari katalizátorfejlesztési láncot dolgoz ki a Miskolci Egyetemmel együttműködve a laboratóriumi kísérletektől a gazdaságosan folytatható, ipari léptékű termelésig. A mintegy négy év alatt megvalósuló projekthez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nyújtott támogatást.

Csaknem 1,3 milliárd forintból fejleszt saját katalizátortechnológiát és labort a kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. – közölte a vállalat. A projekt célja, hogy a cég saját igényeire szabott technológia a költségek csökkentésével és a hatékonyabb termeléssel piaci versenyelőnyt biztosítson a társaságnak.

BorsodChem Milliárdos fejlesztést hajt végre az egyik legnagyobb vegyipari cég Magyarországon
Csaknem 1,3 milliárd forintból fejleszt saját katalizátortechnológiát és labort a cég / Fotó: BorsodChem, Facebook 

A BorsodChem fejlesztése többek között az autók, nyílászárók és egyes ruházati cikkek gyártásához is használt poliuretán alapanyagának, a metilén-difenil-diizocianátnak (MDI) a gyártását kívánja hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tenni. A mintegy négy év alatt megvalósuló katalizátorfejlesztési projekthez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nyújtott támogatást. 

Ezzel lehetővé tették a teljes katalizátorelőállítási folyamat kidolgozását és a BorsodChem saját kísérleti üzemének megtervezését és felépítését. Mint írták, a beruházásban egy teljes ipari katalizátorfejlesztési láncot dolgoznak ki a Miskolci Egyetemmel együttműködve a laboratóriumi kísérletektől a gazdaságosan folytatható, ipari léptékű termelésig.

Ezek mellett a megvalósuló kísérleti üzem a későbbiekben oktató-bemutató laborként is szolgálhat majd.

A Wanhua Chemical Group részét képező BorsodChem Zrt. olyan iparágak alapanyagait gyártja, mint az építőipar, az autóipar, a bútoripar és matracgyártás, a ruha- és cipőipar, a háztartási gépek szegmense vagy épp a fa- és bútoripar. A vegyipari társaság termékeinek nagy részét Európában értékesíti, de jelen van az észak- és dél-amerikai, az afrikai, valamint a közel- és távol-keleti piacokon is.

A nyilvános cégadatok szerint a BorsodChem nettó árbevétele 2023-ban 2,247 milliárd euró, míg 2022-ben 3,052 milliárd euró volt. A vállalat 2023-ban 20,163 millió eurós veszteséggel, míg 2022-ben 201,823 millió eurós nyereséggel zárt.

Európa élére tör a BorsodChem: nagy terveket hirdetett meg

A Wanhua Chemical Csoport elnyerte a HIPA Befektetői életműdíját, elismerve a BorsodChem 2011-es felvásárlását és azóta végrehajtott 1,8 milliárd eurós fejlesztéseit. A vállalat célja az árbevétel megduplázása és az európai vegyipar meghatározó szereplőjévé válása, fenntartható innovációkkal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.