Korai még bármiféle következtetést levonni, pláne nagypéntek előtti napon, de a eddigi tapasztalatok alapján egyelőre költekezősebbeknek tűnnek a magyarok – mondta a Világgazdaságnak Neuabeuer Katalin, a Magyar Nemzeti és Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) elnöke, akit csütörtökön kérdeztük a hazai boltok húsvéti előtti forgalmáról. Hozzátette, bár a húsvéti slágertermékek közül a csokoládé ára emelkedett a világpiaci fejlemények hatására, a hús és húskészítményeké változatlan maradt a tavalyihoz képest, ami a szakember szerint nagyon jó hír.
Mint minden ünnepi időszakban, húsvétkor is megnő a vásárlói kedv. Ez tavaly is jól látszott, noha az év elejét az óvatossági motívum és a törékeny fogyasztói bizalom határozta meg, márciusban, amikorra esett a húsvét, mégis megugrott a kiskereskedelmi forgalom, olyannyira az élelmiszer és élelmiszer-jellegű vegyes üzletek forgalma is akkor volt az egyik legmagasabb az évben. Mindez azt is jelenti, hogy a bázishatások miatt most áprilisban erőteljes forgalomnövekedést produkálhat kiskereskedelmi szektor, amit ráadásul árrésstop forgalom növelő hatása is megtámogat.
Azt tapasztaljuk, hogy ez a húsét is olyan, mint a többi, az utolsó pillanatban is vásárolnak még a magyarok az ünnepi asztalra
– mondta Neuabeuer Katalin. Annak ellenére, hogy négynapos a hosszú hétvége, szombaton nyitva lesz a legtöbb üzlet, tehát sokan akkor szerezhetik be a hiányzó termékeket. Az elnök szerint míg a hétköznapokon a saját márkás termékek, ilyenkor az ünnepi időszakban a brand termékek is népszerűek a vásárlók körében. Ebben pedig ezúttal az árrésstopnak is komoly szerepe van, amely pont egy hónapja, március 17-én lépett életbe.
Az árrésstop, amely 10 százalékban maximálta 30 alapvető élelmiszer árrését, főként a brand termékeket érintette, ugyanis a saját márkás termékeket eleve 10 százalékos vagy annál kisebb árréssel árulják a kiskerláncok. Az elnök hozzátette, egyelőre nem látható pontosan, hogy más termékeknél mit okozott az intézkedés,
de az egyértelmű szerinte, hogy az alapvető élelmiszerekben van egy jelentős felfutás.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az árréstopról való bejelentés napján tartott háttérbeszélgetésen azt jósolta, a kiskereskedelmi láncok jelzése alapján, hogy az érintett termékeknél 15-20 százalékos forgalomnövekedés is várható. Neuaber Katalin azonban nem tudta megerősíteni, hogy valóban ekkora bővülés lett volna, ugyanakkor elismerte, hogy a 30 alapvető élelmiszer nagyon jelentős termékkört ölel fel.
„Mivel a beszállítói árak emelkedését nem fékezi egyetlen rendelet sem, ezért a kereskedők próbálják ameddig csak lehet, visszaszorítani az árakat. Nyilvánvaló, hogy a beszállító és a termelő a későbbiek során fogja érvényesíteni fogja a pluszköltségeit”, mondta a MNSZ elnöke.
Arra a kérdésre, hogy próbálnak-e nyomást helyezni a beszállítókra a kiskereskedelmi szereplők, azt mondta, hogy eleve kérés volt a kormányzat részéről, hogy a lehető legkedvezőbb fogyasztói árakat harcolják ki a beszállítók segítségével. „Ezeket a kéréseket továbbították is a beszállítók irányába, de nem volt minden esetben sikeres”, fűzte hozzá az elnök, aki szerint nagyon változó, hogy a beszállítók menyire partnerek ebben. Mindenesetre a szövetség tagjai is próbálnak ennek eleget tenni.
Érdemes időben fel kell készülnie annak, a húsvéti nagybevásárlását intézi, mivel péntektől kezdődő négynapos hétvégén csak szombaton lesznek nyitva az üzletek, köztük a legnagyobb áruházláncok. Április 18-án, nagypénteken, valamint április 20-án, húsvétvasárnap, és április 21-én, húsvéthétfőn zárva lesznek a boltok.
A Lidl, a SPAR, a Tesco, a CBA, az Aldi, a Penny és az Auchan ugyanakkor szombaton nyitva lesz. A SPAR pedig egyes szupermarketjeinek kivételével szombati nyitvatartással várja a vásárlókat.
Az ünnepnapokon a benzinkutak boltjaiban lehet majd vásárolni, illetve az éjjel-nappal nyitva tartó üzletek és egyes kisebb boltok is nyitva lehetnek, feltéve, ha a tulajdonosok beállnak a pult mögé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.