BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felkészült a nyárra a magyar légi irányítás – hatalmas fejlesztéseket tervez a HungaroControl

A minden korábbinál nagyobb légi forgalomra a légtér irányítóinak is fel kell készülniük. A HungaroControl jelentős fejlesztésekkel és nagyarányú létszámbővítéssel válna még versenyképesebbé.

„A nemzeti vagyon légtérkincséről gondoskodunk, azonban minket az áthaladó légitársaságok finanszíroznak. A légitársaságokat pedig az utasok finanszírozzák, emiatt nekünk a magyar állam, a légitársaságok és az utasok érdekeit is szem előtt kell tartanunk” – foglalta össze a HungaroControl tevékenységét Turi Ferenc vezérigazgató a vállalat hétfői háttérbeszélgetésén.

Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója
Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója / Fotó: Tóth Marcell / Világgazdaság

A légi közlekedés rendkívüli módon szabadversenyes iparág, ahol gyorsan változhatnak a dolgok. Ez be is következett az elmúlt években, a koronavírus-járvány miatti lezárások, majd a pandémia utáni, a vártnál is sokkal gyorsabb visszarendeződés nagy kihívás elé állította a szereplőket. A Covid okozta problémákat még nem is tudta teljesen maga mögött hagyni az iparág, máris jött az orosz–ukrán háború, majd az izraeli háború, amikor újfent gyorsan kellett reagálni és fontos döntéseket hozni.

Bár a légi közlekedés újra fénykorát éli, a folyamatos növekedés földrajzilag nem egyenletes. Miközben Nyugat-Európában az átrepülő forgalom 2024-ben még nem érte el a 2019-es szintet, addig Európa délkeleti tengelyére, ahol hazánk is található, a 2019-esnél 25-30 százalékkal nagyobb forgalom zúdult.

A folyamatos fejlődésben és fejlesztésben hisznek a HungaroControlnál

Turi Ferenc hangsúlyozta, hogy a HungaroControl infrastruktúra-szolgáltató, emiatt működései modellje eltér a legtöbb vállalatétól. A cég a következő években folyamatosan fejlődni szeretne, mivel szeretné megőrizni erőteljes pozícióját Európában. Emiatt a következő öt évben 100 milliárd forintot akar fejlesztésre fordítani, és a magas légtéri légi irányítói létszámát 55 százalékkal növelni.

A szektort érő kritikák a HungaroControlhoz is eljutnak. A vezérigazgató szerint az elmúlt években tapasztalt feszültségek (késések, járatkimaradások, sztrájkok stb.) a légi közlekedés két alágazatának eltérő érdekeiből fakadnak. Emiatt különösen fontos lenne, hogy a légitársaságok és a légi irányítók folyamatosan kommunikáljanak egymással, ezt a szereplők is egyre inkább kezdik belátni.

HungaroControl
A HungaroConrol szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a magyar légteret / Fotó: Tóth Marcell / Világgazdaság

Az új menedzsment tíz hónappal ezelőtt kezdte meg a munkát. Ez idő alatt elkezdték a magyar légtér szerkezetét újragondolni. 2024-ben hat szektort tudtak megnyitni, ezzel az új felosztással 2 százalékos kapacitásnövekedést tudtak eszközölni.

A HungaroControlnak ötéves stratégiákat kell megfogalmazni. Azonban ők tíz-tizenöt évre előre tekintenek. Stratégiájukban három fő területet fogalmaztak meg: humán erőforrás, technológia, fejlesztés. Haladnak a korral, egyre jobban építenek a mesterséges intelligenciára is.

Megterhelő munka, mesés fizetés

Turi Ferenc elmondta, hogy a légi irányítók feladata nagyon összetett és nehéz, a teljen népesség több mint 90 százaléka nem alkalmas rá. A felelősség hatalmas, a munka megterhelő, ezt díjazni kell munkakörülményekben is fizetésben egyaránt. Emiatt a költségvetésben drasztikus munkaerőköltség-növelést eszközöltek.

Megkezdődött a HungaroControl nemzetköziesítése. Ennek keretében aláírtak egy 2+1+1+1 éves bérmegállapodást. Mivel nehéz munkakörről van szó, kiemelten fontos az utánpótlás szerepe. A képzésükön nemrég végzett kilenc légi irányító. Ezenkívül felvettek 13 külföldi légi irányítót. A magyar légtér komplex légtér, nulláról két év alatt lehet kiképezni egy légtérirányítót. Ha külföldi légi irányító érkezik, akkor a tapasztalata miatt ő egy év alatt kiképezhető. A képzés nehéz, azonban már ezalatt is magyar átlagnál jóval nagyobb fizetést biztosítanak a résztvevőknek. A kezdő légtérirányító bére is masszív hét számjegyű összeg, ez később még tovább emelkedhet.

HungaroControl
HungaroControl: munkában a légi irányítás / Fotó: Tóth Marcell / Világgazdaság

Az összeg csábító lehet, de egy nagyon komoly kiválasztási folyamaton kell átesniük a jelentkezőknek. Ennek egyik elemébe, a FEAST-tesztbe a sajtóbejáráson lehetőségünk volt betekinteni. Az alapesetben három-négy órás teszt számos készséget felmér, többek között az angol nyelvtudásra, a térlátásra, a számolásra, a tájékozódásra és a problémamegoldásra is kitér. Bár a légi irányítók számára nincs előírt végzettség, érettségi és középfokú angol nyelvvizsga birtokában bárki jelentkezhet, a dolgozók jelentős része diplomás szakember. A légi irányítóknál a munkakört betöltők 80 százaléka férfi, a teljes HungaroControl esetében nagyjából 50-50 százalékos a nemek aránya.

Felkészült a sűrű nyárra a légi irányítás

A légi irányításban a légköri anomáliák kezelése külön kihívás. A HungaroControl a HungaroMettel kötött megállapodása értelmében idéntől az irányítóteremben állandó meteorológiai szolgálat üzemel, hogy azonnali legyen a kapcsolat a két terület között.

A cég felkészült a nyári szezonra is. Sikerült megállapodni a Budapest Airport üzemeltetőjével, hogy június 1. és augusztus 31. között a ferihegyi repülőtéren állandóan két futópálya üzemel majd. Karbantartási, takarítási munkákat az éjjeli órákban végez majd az üzembentartó. Ez több okból is fontos:

  • Ha mindkét kifutópálya üzemel, akkor mindkettő egyirányú, egyiken csak felszállás, másikon csak leszállás van.
  • Ez sokkal biztonságosabb megoldás,
  • és nagyobb repülőtér kapacitása is ilyenkor.

Turi elmondta, hogy idén 8-12 százalékos növekedésre számítanak az átmenő forgalom tekintetében, és 10-15 százalékkal emelkedhet a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér terhelése. Várakozásaik szerint idén megdőlhet a 2006-os, abszolút forgalmi rekord is a magyar légtérben.

Nemcsak a nagy utasszállító és teherszállító repülőgépek adnak feladatot a HungaroControl számára. A 3000 méter alatti légteret használó kisgépek, hobbirepülők szintén okozhatnak kihívást. Ráadásul az elmúlt időszakban jelentősen megemelkedett a drónok száma, és várhatóan ez a későbbiekben csak még magasabb lesz. Ennek kapcsán elkészült a pilóta nélküli eszközökre (UTM) vonatkozó magyar UTM-stratégia. Turi Ferenc arra számít, hogy a jövőben ezek az eszközök vegyülni fognak a légi közlekedés hagyományos szereplőivel, emiatt technológiailag nyitott, az ATM-mel integrálható rendszert kell kialakítani.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.