Úgy veszik a minilakásokat, mint a cukrot – még drágán is gyorsan elkelnek
Igazán nagy a kereslet a prémium helyen lévő minilakások iránt, de a piac alsóbb szegmensét is élénk aktivitás jellemzi: a legolcsóbb minilakás 470 ezer Ft/négyzetméteres áron kelt el, így egy jó állapotú, 23 négyzetméteres ingatlan a 18. kerületben 11 millió forint alatt került új tulajdonosához – közölte a Duna House.

A legmagasabb kereslet a budapesti kislakásokra a VI., VII., VIII. és XIII. kerületekben mutatkozik
– mondta Szegő Péter, a Duna House PR és elemzési szakértője. „Nem véletlenül, ugyanis a minilakásokat főként befektetők vásárolják, jelenleg az adásvételek 62 százaléka történik ilyen céllal. Ezt a tendenciát erősíti, hogy az eladó minilakások átlagos értékesítési ideje jelentősen rövidebb, mint a nagyobb ingatlanoké: közel harmaduk akár két héten belül elkel!”
Vidéki nagyvárosokban a minilakások átlagos négyzetméterára jelenleg 780 ezer Ft/négyzetméter, azonban alacsonyabb, 48 százalékos arányú a befektetési célú vásárlások aránya,
mivel ebben a szegmensben nagyobb arányban vannak jelen az első lakásvásárlók, mint Budapesten.
Viszont a vidéki árak tekintetében is vannak kiemelkedő tranzakciók: a legdrágább vidéki minilakást Kecskeméten adták el, amely négyzetméterára 1,2 millió forint volt, így egy szépen felújított, 2003-as építésű 28 négyzetméteres garzon több mint 33 millió forintba került.
Ezzel szemben a legolcsóbb vidéki tranzakció egy 18 négyzetméteres, jó állapotú bajai minilakás volt, ami 13 millió forintért talált gazdára.
Design és funkcionalitás
A kis alapterületű, energiahatékony, jó elhelyezkedésű és modern lakások iránti kereslet növekedését elsősorban a fiatalabb generációk életmódbeli elvárásai hajtják.
Ebben a szegmensben a design és a funkcionális kialakítás nem pusztán esztétikai kérdés, hanem lényeges tényező a lakhatóság és a piaci érték szempontjából.
A multifunkcionális bútorok (például tárolóval ellátott ágyak, összecsukható asztalok), a vertikális térkihasználás (galériák, magas polcok), a világos színek és a letisztult, minimalista elrendezés mind hozzájárulnak a kompakt, mégis élhető lakóterek kialakításához.
Az ingatlanfejlesztők is egyre nagyobb figyelmet fordítanak erre a szegmensre: egyre több új építésű projekt kínál kifejezetten minilakásokat, amelyek a befektetők és a fiatal vásárlók számára is vonzóak. Emellett a moduláris otthonok, mint például az úgynevezett a tiny house-ok és konténerlakások is egyre inkább teret nyernek a hazai piacon is, gyorsan és költséghatékonyan megvalósítható lakhatást kínálva
– tette hozzá Szegő Péter.


