Egyre hajmeresztőbb országokról suttognak Brüsszelben: egy bukott tervet élesztenének újra – ezt már Macron sem bírja, „nem erről szól Európa!"

Úgy tűnik, egyre biztosabb: valóban Ruandába és Üzbegisztánba küldenék az elutasított menedékkérőket egyes EU-tagállamok, mialatt az Európai Unió egy új visszatérési jogszabállyal (Return Regulation) próbálja megteremteni a jogszerű alapot a migránsok EU-n kívüli központokba küldéséhez.  

A Politico több forrást is megszólaltatott az ügyben, akik arról beszéltek a lapnak, hogy kezd körvonalazódni egy csoportosulás, akik Kelet-Afrikát és Közép-Ázsia legnépesebb országát tartják megfelelő célpontnak arra, hogy kiépítsenek egy mini-Európát és oda küldjék azokat a migránsokat, akiket élből elutasítottak az unió határain. Volt olyan is, aki azt mondta, hogy még nem döntöttek arról, hogy mely országokban hoznak létre központokat, „a politikai és diplomáciai folyamatnak még le kell zajlania ", a helyzetet lassítja, hogy az eddig „kinézett" országokban komoly aggályok merülnek fel az autoriter berendezkedés, az emberi jogok helyzete és a bíróságok függetlensége miatt.

Már régóta a radaron a két ország – fontosak az emberi jogok, állítják 

A két állam nem most merül fel először, hiszen Üzbegisztánnak már van migrációs megállapodása Németországgal, míg Dánia korábban tárgyalt az ügyről Ruandával. Alexander Dobrindt német belügyminiszter akkor azt nyilatkozta a Brusselssignal összefoglalója szerint, hogy Berlin célja: az év végére „megállapodásokat kötni harmadik országokkal”.

Ruandát sem most dobták be a kalapba, korábban az Egyesült Királyság, illetve Dánia is kísérletet tett a „ruandai modellel". Bár a brit terv végül elbukott a jogi kihívások miatt, az ötletet több EU-s ország (például Ausztria, Hollandia) most uniós szinten próbálja megvalósítani. Ahogy egy másik uniós diplomata fogalmazott a lapnak, „ez nem egy darts meccs, ahol csak úgy dobálózunk városokkal a térképben. Szerinte a kormányok azokra az országokra összpontosítanak, ahol a meglévő kapcsolatok megkönnyíthetik a megállapodást. 

Bár a kormányok Ruandát és Üzbegisztánt is szem előtt tartják, és ezt uniós szinten is megerősítették, továbbra is az egyes kormányokra van bízva, hogy saját megállapodásokat kössenek. Az Európai Bizottságot, amely nem vett részt az országok kiválasztásáról szóló tárgyalásokon, és a többi uniós fővárost is tájékoztatni kell, mielőtt a központok megkezdenék működésüket .

Képbe került egy harmadik, szintén afrikai ország is, Uganda, bár a tárgyalások még nagyon kezdeti szakaszban vannak – mondta egy magas rangú európai tisztségviselő. Érdekes kettősség ugyanakkor, és mutatja, hogy Brüsszel a látszatra nagyon ad, hogy Egyiptomot és Líbiát már kizárták az embercsempészet kockázatával és úgy általában az emberi jogokkal kapcsolatos aggodalmak miatt. 

„Az emberi jogok védelme lesz a megállapodások „mércéje”, és az EU azt szeretné, ha a nemzetközi szervezetek, mint például a Nemzetközi Migrációs Szervezet és az ENSZ menekültügyi ügynöksége segítenének biztosítani a szabályok betartását" – erősített rá Nikolasz Ioannides, Ciprus migrációs minisztere a visszaküldési központokról szóló törvény jóváhagyása előtt arra, hogy nem szeretnének senkit olyan országba küldeni, ahol kiszolgáltatottá válhatnak. 

Ez nem, de akkor mi?

A franciákat és a spanyolokat ez nem hatja meg, „még soha nem láttam olyan visszaküldő központot harmadik országban, amely ténylegesen működne” – mondta Emmanuel Macron francia elnök Brüsszelben a múlt héten, hozzátéve: „Nem vagyok biztos benne, hogy erről szól a mi Európánk.”

Mélissa Camara, a Zöldek európai parlamenti képviselője, aki csoportjának vezető tárgyalója volt az EU új migrációs szabályairól, a Politicónak azt nyilatkozta, hogy a visszaküldési központok létrehozása a blokk határain kívül „sérti az EU alapvető értékeit, mint például a méltóság és az alapvető jogok tiszteletben tartása”. „Ha ilyen központokat hozunk létre Üzbegisztánban vagy Ruandában, akkor semmilyen garanciát nem kapunk az emberi jogok tiszteletben tartására” – tette hozzá.

Miről szól ez az egész?

Június 12-én hatályba lépett az Európai Unió új migrációs és menekültügyi paktuma, az addig érvényben lévő dublini szabályokhoz képest jóval szigorúbb, strukturáltabb és átláthatóbb rendelkezéssel Brüsszel a 2015-ös migránsválság kitörése óta fennálló anomáliákat és káoszt kívánja orvosolni. Ez nem egy irányelv, a rendeletcsomag kötelező érvényű a tagállamokra nézve. Abban viszonylagos egyetértés van politikai oldaltól függetlenül, hogy az EU-nak egy évtizede nem sikerül lényegi megoldást találni a bevándorlás okozta válság kezelésére, abban viszont, hogy a teljes kudarcot vallott dublini rendszert követően az új előírások megoldást jelentenek-e majd a fennálló problémákra, megoszlanak a vélemények: itthon és más országokban is. 

Az új uniós szabályok lehetővé teszik az országok számára, hogy saját megállapodásokat kössenek a visszaküldési központokról. Megállapodásokat csak olyan nem uniós országokkal lehet kötni, amelyek tiszteletben tartják az emberi jogokat és a nemzetközi jogi alapelveket, például azt a kötelezettséget, hogy ne veszélyeztessék az embereket. A Európai Bizottságot és a többi uniós országot tájékoztatni kell a központok működésének megkezdése előtt – mutat rá a lényegre és egyben a stratégia legkritikusabb és vitatottabb pontjára még mindig a Politico, hiszen

• egyrészről a return hubsba azok kerülnek, akiknek a menedékkérelmét az EU-s hatóságok jogerősen elutasították, így illegálisan tartózkodnak Európában, tehát a visszatérési központok majd deportálási gyűjtőtáborként működnek, ahová a migránsokat szállítják át az EU-ból, és itt kell megvárniuk a tényleges hazaszállításukat, ami, ráerősítve az emberi jogi szervezetek aggodalmára, akár éveket is igénybe vehet. 
• másrészről, létezik egy több mint tíz országból álló lista, amit az EU vizsgál, hogy hol legyenek ezek a központok, Tunézia, Ghána, Albánia mintájára. Brüsszel elmondása szerint ugyan fontosak az emberi jogok az elhelyezésnél és csak olyan országok jöhetnek majd szóba, akik betartanak minden törvényt, így a fogadó ország nem adhatja ki a migránst olyan államnak, ahol kínzás, üldöztetés vagy halálbüntetés várna rá, a kiválasztásnál kőkemény politikai és gazdasági érdekek is meghúzódnak. Valljuk be, nehéz elképzelni a vizsgált partnerországokat, így Líbiát, Mauritániát, Etiópiát vagy Ugandát a demokratikus államberendezkedés mintájaként. 

Brüsszel megy előre, de mi a lényeg ránk nézve?

Magyarországnak tudnia kell fogadnia és elszállásolnia a menedékérőket, akár megnövekedett számban, átmenetileg, maximum 12 hétre.  Ehhez kell infrastruktúra, személyzet és az üzemeltetés is költségekkel jár. Bár az Európai Unió biztosít társfinanszírozást a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból a paktum végrehajtására, a nemzeti önrészt és a fenntartási alapokat elsősorban a magyar költségvetésből kell finanszírozni. Évente nagyjából 23 ezer fő ellenőrzését írja elő az EU. Az, hogy a frontországbókból, ahol általában kikötnek a migránsokkal teli hajók, így Görögországból és Olaszországból hány menekültet „veszünk át”, már egész más téma, de szintén paktumelvárás. Ha a GDP-nk és a lakosságszám alapján, „a kötelező szolidaritás” jegyében (ezt szintén tartalmazza a paktum) 

A magyar közéletben az elmúlt időszakban abból volt a legnagyobb vita, hogy az elfogadás előtt álló paktum kötelezheti-e Magyarországot arra, hogy „korlátlanul engedjen be migránsokat, az esetben már nem illegális, hanem legális bevándorlókká válnak.” Brüsszel szerint nem erről van szó, a paktum célja, hogy azokat a személyeket, akik gazdasági és nem háborús okokból jönnének az EU-ba, már a belépés előtt kiszűrje. A kormány álláspontja, hogy elutasítja a migrációs paktumot és a kötelező betelepítési kvótákat, ezért megkérdeztük a Külügyminisztériumot, hogy mit szólnak az EU-s tervekhez, és a célországokhoz. Ha választ kapunk, frissítjük cikkünket.