Az áfa alanyi adómentesség értékhatárának három lépcsőben történő emelését javasolja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kormánynak, miután a hét elején a kormány-kamara megállapodás mentén egyeztetett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel Nagy Elek, az MKIK elnöke, valamint a kamara vezetősége – közölte az MKIK.
A megbeszélés középpontjában azok a konkrét intézkedések álltak, amelyek rövid távon segítik a vállalkozásokat, középtávon pedig hozzájárulnak a magyar gazdaság modernizációjához, a magasabb hozzáadott értékű termelés arányának növeléséhez. Az egyeztetésen a kamara vezetősége vállalta, hogy ennek megfelelően a részletes javaslatait a legrövidebb időn belül eljuttatja a kormányzatnak, és a nyilvánosságnak is bemutatja.
A tárgyaláson kiemelt hangsúlyt kapott a legkisebb cégek és egyéni vállalkozók adóterheinek mérséklése. Ennek keretében a kamara javasolja az áfa alanyi adómentesség értékhatárának további, többlépcsős emelését, folytatva az általa javasolt januári emelést. A hatályos áfa alanyi adómentességi értékhatár jelenleg 18 millió forint, a cél három éven belül eljutni a 24 milliós értékhatárig.
Az MKIK javaslata szerint a tervezhetőség és kiszámíthatóság miatt fontos több évre előre tudni az adómértékeket. Ezt támogatja az emelések fokozatos bevezetése. A kamara javaslata alapján 2026-ban 20 millióra, 2027-ben 22 millióra, 2028-ban 24 millió forintra emelkedne a határ, előre bejelentve.
Az intézkedés 20 millió forintos értékhatár mellett körülbelül 8300 vállalkozást érinthet nettó visszaigénylők nélkül, míg a visszaigénylőkkel együtt ez a szám 10 600; 22 millió forintos értékhatárnál az érintett vállalkozások száma 15 800-ról 20 100-ra nőhet; 24 millió forintos határnál pedig 22 800-ról 28 ezerre emelkedhet a kedvezményezett vállalkozások száma.
Ezzel egyidőben a kamara javasolja az 50 ezer forintos adó mellett két új, választható tételes adó bevezetését is, egy 75 ezer, illetve 100 ezer forintos tételes adót, ami egyúttal magasabb nyugdíjjogosultságot biztosítana az ezt választó kisvállalkozókak.
Vállalkozói Iránytű: ingyenes képzést indít az MKIK – gyakorlati tudás kezdőknek és haladóknak
Új, díjmentes képzést indít szeptemberben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a vállalkozás indítását vagy bővítését tervezőknek. A Vállalkozói Iránytű program célja, hogy rövid idő alatt használható pénzügyi, adminisztratív és stratégiai ismereteket adjon a résztvevőknek rugalmas tanulási formában. Jelentkezni augusztus 26-ig lehet a területi kamarák oldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.