Minden eddiginél nagyobb ígéretet tett Amerika Magyarországnak: ez most már rengeteg pénzről szól – Trump világossá tette, mi a feltétel
Az amerikai kormány kész az Egyesült Államok teljes gazdasági erejét a magyar gazdaság megerősítésére használni – jelentette be pénteken késő este Donald Trump.

Az amerikai elnök rendszeresen biztosítja támogatásáról a vasárnapi választásra készülő Orbán Viktort, azonban a mostani ígérete minden eddiginél jelentősebbnek tűnik, hiszen immáron rengeteg pénzről van szó.
Amerika minden eddiginél nagyobb ígéretet tett Magyarországnak
A világ elsőszámú vezetője egészen pontosan úgy fogalmazott a közösségi oldalán, hogy az amerikai kormány készen áll az Egyesült Államok teljes gazdasági erejét a magyar gazdaság megerősítésére használni, ahogyan a múltban az Egyesült Államok kiváló szövetségeseinek javára tették,
ha Orbán Viktornak és a magyar népnek szüksége lenne rá.
Donald Trump a Truth Socialon közzétett bejegyzésében ehhez azt is hozzátette, hogy izgatottan várják, hogy befektessenek a majdani jólétbe, amelyet Orbán Viktor folyamatos vezetése hoz majd létre.
Vagyis Amerika egyértelműen Orbán Viktor újárázására készül és ezzel köti össze a Magyarországgal való, jövőbeni kapcsolatát. Az Egyesült Államokban elnöki rendszer működik. Ebből fakadóan az elnökkel való személyes kapcsolatnak óriási szerepe van az államközi együttműködés szempontjából.
Mindezt jelenleg, tehát Orbán Viktor és Donald Trump barátságát gyakran minősítik úgy, mint új aranykort a két ország között.
Amerikai-magyar együttműködés
Ennek egyébként több eredménye is van már:
- Magyarországot újra visszatették az úgynevezett ESTA-rendszerbe, ami azt jelenti, hogy ha valaki az Egyesült Államokba utazik, akkor nem kell vízumot kérnie,
- az amerikai elnök engedélyezte, hogy Magyarország továbbra is olcsó orosz energiát vásároljon
- tavaly a kétoldalú gazdasági együttműködés a rekordok évét hozta el, soha korábban nem volt ekkora kereskedelmi forgalom.
Az előző évben, 2025-ben érte el először a tízmilliárd dollárt, és rekordot döntött a Magyarországra érkező amerikai beruházások összértéke is azzal, hogy tizenhat amerikai beruházás 200 milliárd forintnyi értéket képviselt.
A lendület nem áll le az idén sem, hiszen már több mint 50 százalékos növekedés történt a kereskedelmi forgalom terén eddig, és csak az elmúlt három hétben hat amerikai vállalat beruházását jelentették be Magyarországon összesen 100 milliárd forint értékben.
Itt a pontos lista: hatalmas amerikai-magyar üzleteket kötött a Mol, az MVM és a 4iG, megkapja a csúcsrakétákat a honvédség – JD Vance nem érkezett üres kézzel
Termékeny volt az amerikai alelnök budapesti útja. JD Vance magyarországi látogatása során számos amerikai–magyar együttműködési megállapodás született.


