Vadonatúj Mercedes-buszok érkeztek az egyik megyei jogú városba – már a következő lépést tervezik
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságLecserélik 2028-ig Kecskeméten a 2013–2014-ben beszerzett 25 darab Mercedes Citaro hibrid autóbuszt. A flottafrissítés 2026. április 24-én fontos mérföldkőhöz érkezett, hiszen hat új Mercedes csuklós autóbuszt helyeztek forgalomba – tudósított az eseményről a Baon.

Vadonatúj Mercedes-buszok érkeztek a megyei jogú városba, és már a következő lépést tervezik
A lap emlékeztet rá: már több mint tíz év eltelt azóta, hogy Kecskeméten egy európai uniós pályázatnak köszönhetően Mercedes csuklós autóbuszokat állítottak forgalomba. Az akkor beszerzett Citaro hibrid buszok lecseréléséről a kecskeméti közgyűlés még 2023-ban döntött, és négyéves időtávban, 2024 és 2028 között fokozatosan frissítik a flottát. Ennek legújabb állomásához pénteken érkeztek el.
A város márkahű módon a Mercedes buszok mellett döntött, és a Citaro hibrideket új, Euro-6 dízel csuklós autóbuszokra cserélik. Ezekből tavaly öt, most hat új busz érkezett. A maradék 14 busz a tervek szerint a következő bő másfél évben áll üzembe.
Az Intertanker Zrt. Kecskeméten 2020 óta felel operátorként a város autóbuszos közlekedésének lebonyolításáért. Fejes Miklós vezérigazgató elmondta, a mai kor elvárásainak megfelelő buszokkal koordinálják Kecskemét helyi tömegközlekedését. A 25 Mercedes csuklós busz nem minden, hiszen összesen 72 busz – a többi javarészt nem csuklós – szolgálja Kecskemét buszos közlekedését.
Közel egymilliárdot költöttek a buszokra
Az új buszok beruházását a befektető Intertanker 800 millió forintból valósította meg. Az Intertanker belépésével 2020-tól alakult ki az új személyszállítási modell Kecskeméten, azóta nagyjából 4,5 milliárd forintot költöttek új buszokra. A befektetés megtérülése a közszolgáltatás keretében történik.
Bár elsőre furcsának tűnhet, de a 13 éves hibrid buszok dízelre való lecserélésével a környezet is jól jár. „A hibrid buszokhoz képest az új dízel csuklós buszok környezeti terhelése mindössze 5 százalék. Az elmúlt évtizedben az autóbuszos meghajtási rendszerek és a hagyományos dízel rendszerek olyan mértékű fejlődésen mentek keresztül, hogy minimalizálni lehet a károsanyag-kibocsátást. Az új autóbuszok fogyasztása ráadásul alacsonyabb, mint a kiváltott hibrideké, így éves szinten egy dízelautóbusz négy tonnával kevesebb szán-dioxiddal fogja terhelni Kecskemét városának levegőjét" – mondta az Euro-6 dízelautóbuszokról Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezetője.
A Baon szerint a városvezetés eltökélt szándéka, hogy a legmagasabb színvonalon biztosítsa a helyi tömegközlekedést, ezzel is tehermentesítve az amúgy is telített közutakat. Az önkormányzat emiatt jelentős csökkenést eszközölt a díjszabásban.
Elsőként vezettük be az országban, hogy a diákok 25 éves korukig jelképes összegért, mindössze 100 forintért vehessék igénybe a helyi tömegközlekedést, és a dolgozói bérletek díjtétele is kedvezményes
– hangsúlyozta Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia.
Ez a folyamat meghozta az eredményét, hiszen amíg 2023 és 2025 között országosan 9-10 százalékkal emelkedtek az utasforgalmi számok, addig Kecskeméten 56 százalékkal nőtt ezen időszakban az utasforgalom. 2025-ben 25 milliós utasforgalmat bonyolított le a kecskeméti tömegközlekedés.
További képekért ide kattintson.


