Mit eszik a magyar? Orosz cégre számítottunk, skót érkezik, ami igazából kínai
Egy skóciai étteremlánc veti meg a lábát Magyarországon, de már a nyitás előtti külsőségekből is látszik, hogy valójában a kínai gasztronómiát hozza majd közelebb, továbbá kínaiak a tulajdonosai is. Bár Magyarország már bővelkedik kínai étkezdében, a még kialakítás alatt álló új egységnek, a Beijing Banquetnek van néhány, azoktól eltérő sajátossága.

Hónapokig a fókuszban volt a felhagyott SPAR-üzlet épülete
Az első mindjárt a helyszíne. Születése akkortájt indult, amikor a magyar piac az oroszországi Mere diszkont kiskereskedelmi lánc első egységének megjelenését várta.
E várakozás éppen egybeesett azzal, hogy akkor már hónapok óta üresen árválkodott a SPAR élelmiszerlánc egyik, káposztásmegyeri egysége. Ezért sokan úgy gondolták, hogy majd ott startol a Mere. Az orosz bolt azonban a fővárosban máshol, ráadásul más néven lépett a magyar piacra.
De akkorra már a káposztásmegyeri, Külső Szilágyi úti helyszínt is elkerítették, a kerítés mögött hozzáfogtak az épület átalakításához. Nemrég már tájékoztató felirat és éttermi belsőt mutató képek is megjelentek a rácsokon, majd egy oszlop tetejére helyezett táblán megismerhettük az új létesítmény nevét: Beijing Banquet.

A Beijing Banquet Skóciában már befutott
A második sajátosság az, hogy a tulajdonos BP Banquet Trading Kft. olyan néven indít majd magyarországi éttermet, amilyen néven már fut egy skóciai lánc. Az egyelőre hatmillió forint jegyzett tőkéjű budapesti kft. tavaly februárban jött létre. Négy kínai magánszemély tulajdonosából kettő budapesti, egy nyíregyházi és egy kínai lakos. A cég két jogi személy tulajdonosa egy-egy glasgowi kft. Ezen adatok alapján nem dönthető el, hogy a skóciai és a magyarországi éttermek tulajdonosai azonosak-e, vagy pedig franchise megoldásról van szó.
A káposztásmegyeri egy lánc első szeme lehet
A harmadik érdekesség az, hogy miközben egyelőre egyetlen telephelye van a BP Banquet Tradingnek, az említett káposztásmegyeri (hivatalosan újpesti, mert Káposztásmegyer csak egy kerületrész), az első étterem sikere után akár további, hasonlókra is számíthatunk. Ez annak alapján feltételezhető, hogy Skóciában már hét városban (Renfrewban, Falkirkben, Rutherglenben, Kilmarnockban, Sighthillben, Glenrothesben és Danderhallban) működik olyan, családbarátként hirdetett létesítmény, amilyen majd Magyarországon is.
Agyonevés, kontra normál menü
A negyedik érdekesség az étterem jellege. Most ugyanis nem a kínai egységektől a hazai vendéglátásban megszokott, viszonylag kis alapterületű, kifőzdejellegű étkezde formálódik, hanem egy jóval nagyobb, és adott pénzért korlátlan fogyasztást kínáló büfé. Az Eat all, you can eat típus a hazai kínai éttermek között nem jellemző. A skóciai svédasztalos Beijing Banquet éttermekben a honlapjaik szerint
- az ételek folyamatosan frissek, mert folyamatosan, kis adagokban készülnek,
- az étel- és italkínálat lefedi a hagyományos kínai konyha jelentős részét, de naponta és szezonálisan is változik.
- Néhány skóciai egység már indiai menüvel is előrukkolt.
- Fogadnak csoportokat is, lehet asztalt foglalni, de a foglalást csak 15 percig tartják fenn.
- Egyes skóciai Beijing Banqueteknek vannak rendezvényekhez bérelhető részei is.
- Az ételek ár-érték arányát kedvezőnek írja a honlapjuk, az ár az időponttól is változik.
Egy étkezés ára 18–24 font (7400–10 000 forint), ezen belül este és hétvégén magasabb. A gyerekek, tízéves korig körülbelül fél-, a nyugdíjasok kétharmad áron étkezhetnek. Az árak éttermenként változnak. A magyarországi árat persze nyilván a helyi adottságokhoz igazítják.
Ilyen nagy étterem nincs a közelben
A hazai helyszínválasztás szerencsésnek tűnik annak alapján, hogy a közel negyvenezer fős Káposztásmegyeren információnk szerint kínai étterem egyáltalán nincs. Az étkezést is kínáló helyi vendéglátást kisszámú étterem, több pizzéria és néhány kifőzde képviseli. Mindazonáltal szerencsés lenne, ha a Pekingi Bankett a teleevéses mellett majd normál, hétköznapi menüt is kínálna. Hamarosan kiderül. Az All you can eat éttermekben ugyanis a vendégek átlagosan akár 30-50 százalékkal több ételt fogyasztanak, mint a hagyományosakban, így kalóriabevitelük akár a napi szükségletüket is meghaladhatja. Az előre kifizetett, fix összeg miatt sok vendég úgy érzi, hogy csak akkor éri meg ilyen éttermet felkeresnie, ha a fizikai telítettség határán túl is eszik.


