Elege lett a magyar dolgozóknak, fellázadtak az ázsiai nagy gyárban: csütörtökön leteszik a munkát, nem elég a béremelés – ez az első figyelmeztetés
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA dél-koreai tulajdonú Hanon Systems Kft. pécsi üzemét követően már a székesfehérvári dolgozók is figyelmeztető sztrájkra készülnek, miután a munkavállalók szerint a vállalat által végrehajtott béremelések nem ellensúlyozzák a megélhetési költségek emelkedését, miközben a munkahelyi terhek tovább nőnek. A dolgozók június 11-én két órára leállítják a munkát, ezzel jelezve elégedetlenségüket a bérpolitikával és a munkakörülményekkel kapcsolatban.

A Hanon Systems székesfehérvári és pécsi telephelyén működő Vasas Szakszervezet közlése szerint a pécsi üzemben nemrég végrehajtott, nagy részvétel mellett zajló figyelmeztető sztrájk után a székesfehérvári munkavállalók is hasonló lépésre szánták el magukat.
A tervek szerint június 11-én, csütörtökön 9 és 11 óra között áll le a munka a székesfehérvári gyárban. A szakszervezet szerint ugyanazok az okok vezettek a döntéshez, mint amelyek miatt a pécsi dolgozók is sztrájkba léptek.
A munkavállalók kifogásolják, hogy a vállalat 2025-ben mindössze 3 százalékos béremelést hajtott végre, míg a 2026-ra ígért 4 százalékos emelést csak részben valósította meg.
Álláspontjuk szerint a bérek reálértéke folyamatosan csökken, miközben a dolgozókkal szemben támasztott elvárások egyre nagyobbak.
A szakszervezet szerint a munkavállalók azt tapasztalják, hogy a vállalat rendszeresen többletmunkát és hétvégi túlórákat vár el, miközben a bérek nem követik megfelelően a megélhetési költségek változását. A dolgozók emiatt méltatlannak érzik a jelenlegi körülményeket és a munkáltató hozzáállását.
A mostani munkabeszüntetést a szakszervezet első figyelmeztetésnek szánja. A munkavállalók célja az, hogy nyomatékosan jelezzék elégedetlenségüket, és megmutassák: készek közösen fellépni érdekeik védelmében.
A mostaniak előzménye, hogy a munkáltató és a vállalatnál létrejött sztrájkbizottság közötti egyeztetések nem vezettek eredményre. A dolgozói oldal szerint a tárgyalások során nem sikerült olyan megállapodást kötni, amelyet a munkavállalók elfogadhatónak tartanának. A sztrájkbizottság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is nyitott a jóhiszemű és konstruktív egyeztetésekre. Céljuk egy olyan megállapodás elérése, amely mind a vállalat, mind a dolgozók számára elfogadható megoldást jelenthet.


