Orbán Viktor kíméletlenül helyretette Kapitány Istvánt és Kármán Andrást: "Egy kereskedő. Én tettem ki a szűrét, második embernek is alkalmatlan volt"
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságElképedve nézem a káoszt, ami napról-napra terjed a gazdaságban – erről is beszélt Orbán Viktor a Fidesz szombati kongresszusán.

Több példát is hozott, mit ért ezalatt.
- Tízezreket riogatnak vagyonadóval.
- A kamatstopot sunnyogva visszavonták, ez 200 ezer hitelt, a családokkal együtt 850 ezer embert jelent.
Pedig nincs is pénzügyi kényszer, mert az EU odaadta nekik az uniós pénz, amit a Fidesz elől elzártak a kormányváltás érdekében. Ha ez így megy tovább, baj lesz – hivta fel a figyelmet.
Ezt követően némiképp meglepő módon hosszan beszélt a Tisza-kormány két gazdaságpolitikai vezetőjéről, Kapitány Istvánról és Kármán Andrásról.
Orbán Viktor kíméletlenül helyretette Kapitány Istvánt és Kármán Andrást
Kármán András most pénzügyminiszter, pedig Orbán azért tette ki a szűrét még államtikárként, mert második embernek is alkalmatlan volt, nemhogy elsőnek. "A kabinetüléseken két szóból állt a tudománya: megszorítás és IMF. Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer ő elsőszámű felelőse lehet az ország pénzügyeinek" – kritizálta élesen.
De Kapitány István se járt sokkal jobban. A volt miniszterelnök azt mondta, drukkol neki, bár merőben szokatlan, hogy
egy sikeres kereskedőt állítanak egy ország iparpolitikájának élére, aki ráadásul totális kezdő a gazdaságpolitikában.
Igaz, hogy valahol el kell kezdeni, de kockázatos, hogy a kormányban áll fel a mérlegre. Mindannyiunk érdekében reméli, hogy belejön és nem rombolja szét a védett árak, az árrésszabályozás és a rezsivédelem rendszerét, amikkel milliókat védtek meg a megélhetési nehézségekkel szemben.
Úgy folytatta, hogy nincs semmi ok, hogy bárki felüljön a rágalmaknak, mindenki nyugodjatok meg. Minden fideszes kormány törvénytisztelő kormány volt, hűek maradtak az eskühöz, a jogszabályokat betartatták és betartották. Az üzleti érdekeltségekkel szemben világos szabályokat követtek.
A most közzétett vagyonbevallásokból pedig az egész ország megtudhatta, hogy a tiszás képviselők az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg, gazdagabbak, mint a fideszesek. "Luxizásban is előrébb járnak, repkednek az ajándék BMW-k, a miniszter Maseratin furikázik."
Orbán Viktor szerint őszre kiderül, meddig tűri az ország, hogy a kormány abuzálja, hogy a liberális gazdaságpolitkusok kísérletezzenek a családokon. "Ha ez így megy tovább, ősszel eljön az ellenállás ideje, a patrióták nagy nemzeti mozgalmáé. Mire a falevelek lehullanak, a Fidesznek készen kell állnia" – zárta beszédét Orbán Viktor.
A tisztújításon elhangzott teljes beszédről az alábbi cikkben számoltunk be.
Orbán Viktor bejelentette, kik lesznek a Fidesz új vezetői: óriási meglepetések vannak a nevek között – teljesen átalakul a párt
A volt miniszterelnök a választási vereség okait is ismertette. Orbán Viktor az értékelést lezárta és kihirdette, kik veszik át a Fidesz vezetését. Hosszabban beszélt a gazdaság helyzetéről is. Őszre készen kell állnia a Fidesznek.


