Fontos üzenetet indított útjára múlt pénteken Michaele Schreyer EU-költségvetési biztos Londonban: minden további találgatás és becslés eloszlatása végett leszögezte, hogy a 2006-ig szóló EU-költségvetés igenis elegendő akár még tíz tagország felvételére is. A dilemma közismert: amikor az EU-tizenötök 1999-ben Berlinben véglegesítették a 2000--2006-ra szóló közös költségvetés sarokszámait, a leendő újabb tagokra 58 milliárd euró megpántlikázására vállaltak kötelezettséget. Tették ezt két előfeltevés alapján: nevezetesen, hogy a bővítés már 2002 január 1-jén megkezdődik, és maximum hat újabb tagállam finanszírozására kell ennek az összegnek elegendőnek lennie.
Mára már tudjuk, hogy nagy valószínűséggel egyik sem áll. 2002-es taggá válásról már a lengyelek sem beszélnek többé -- a magyar álláspont jó ideje 2003. január 1. --, sokkal gyakoribb a 2004-es évszám, időnként még a 2005 is el-elhangzik. Másfelől viszont egyre kevesebben hisznek a hatos forgatókönyvben. A csatlakozási tárgyalásokat 1998-ban elkezdett "hatok" imponáló egységben tartják a közös tempót, miközben a tavaly bekapcsolódott országok közül valószínűleg Málta és esetleg még Szlovákia is közéjük kerülhet a végkifejletre (de legalábbis még a mostani költségvetési időszakban -- legkésőbb 2006-ban -- ők is tagokká válhatnak).
A vészharangot sokan ez utóbbi láttán kezdték megkongatni: több a potenciális jelölt, mint a becsült keret, nem lesz elég a pénz. Nem hiányzott az ellenérv sem -- főleg jelöltkörökben szívesen emlékeztettek erre --, miszerint az eredetileg lekötött pénzekből legalább kétévnyi úgyis megmarad majd, az pedig elegendő kell legyen a nagyobb létszám finanszírozására. Schreyer mindezekhez képest öntött tiszta -- vagy legalábbis tisztább -- vizet a pohárba.
Egyfelől ugyanis értésre adta: az EU-költségvetés jelenleg a közös GNP 1,1 százaléka körül mozog. A Berlinben újólag szentesített költségvetési plafon ugyanakkor emlékezetes módon 1,27 százaléknál van! Schreyer asszony szerint a két adat közötti rés akkora, hogy nem csupán akár tíz újabb tag első éveinek -- az Agenda 2000 alapján történő -- fedezetére elegendő, de marad még mozgástér nem várt kiadásokra is. Mindez persze feltételezi, hogy a tagországok készek lesznek a résen belül nagyobb befizetéseket tenni, ami már politikai akarat kérdése is, de jogi, költségvetési korlátja nincs. Ami pedig a politikai akaratot illeti: elgondolkodtató szempont lehet, hogy éppen a bővítés késlekedése miatt kisebb a befizetési teher is. Van spórolt pénz.
(Ez utóbbival függ össze a gyakori kelet-európai félreértés, amin az imént emlegetett pénzátcsoportosítási -- téves -- ötlet is néha alapul. Az EU-költségvetés ugyanis rendhagyó: nem úgy működik, hogy előbb befizetnek, aztán felosztják és elköltik, hanem előbb évről évre meghatározzák az elköltendő tételeket, majd ahhoz arányos módon mindenki hozzájárul. Ha tehát nincs bővítés, akkor nincs rá befizetés sem, azaz nincs mit átcsoportosítani, vagy a következő évben elkölteni.)
Vélhetnénk, a helyzet így már átláthatóbb. Részben igen, de azért nem is tisztult még le teljesen. A legfontosabb, hogy a berlini bővítési keret nagyvonalúan kihagyta a jelölteknek kifizetendő közvetlen agrártámogatások tételét. Tették ezt azért, mert abból indultak ki, hogy az újonnan csatlakozó keleti gazdák úgysem részesülnek majd ilyenben. Az akkori adatok ugyanis azt mutatták, hogy a kelet-európai agrárárak rendre a közösségi alatt álltak, papíron tehát máris extra bevételt vetítve a csatlakozás utánra az ottani farmerek számára. Ma már nyilvánvaló, így ez sem tartható. Részint, mert időközben a keleti árak elindultak felfelé, részint, mert bebizonyosodott, hogy politikailag nem lehet tartósan felvállalni a kétféle ''agrártagság'' intézményesítését. És a következmény, hogy bár ma még ezt hivatalosan nem jelenti ki senki -- a vonatkozó EU-álláspont csak a jövőre várható -, de azért egyre többet beszélnek róla, hogy mégiscsak lesznek valamiféle kifizetések. Talán nem minden szektorban, talán nem a teljes összeggel a csatlakozás napjától kezdődően, de valami lesz. Márpedig hat-nyolc országnál -- főként, ha Lengyelország is közöttük van -- ez már így is milliárdos tétel. Aminek tehát egyelőre nincs rubrikája a közös büdzsében.
És éppen ebben áll a schreyeri üzenet lényege: hogy ugyanis rubrikája nincs, fedezete viszont van. Ha adott a politikai akarat, akkor adott mögé a költségvetési keret is. Igaz, emiatt egy kicsit többet kell majd a közös kasszába befizetni, de még mindig nem annyit, hogy az meghaladná a Berlinben megerősített plafont. Emellett nagyobb a belső mozgástér is, mint azt egyesek gondolnák. Mert az ugyan igaz, hogy "megmaradt" pénzt egyik évről a másikra átvinni nem lehet, továbbá az egyes rovatok között sem szabad csak úgy átcsoportosítani. De még adott rovaton belül is bizonyos játékteret kínál például, hogy Berlinben 2004-re, a tervezett új tagság "harmadik évére" már 11,6 milliárd eurót kötöttek le a jelöltek számára, ötmilliárddal többet, mint 2002-ben. Mi legyen ezzel az ötmilliárddal, ha csak 2004 az első tagsági év? Melyik szám az érvényes: a 6,45 milliárd, mert ennyi jár a tagság első évére, vagy a 11,6 milliárd, mert 2004-re ennyi lett tervezve? Ha az utóbbi, az máris felkínál bizonyos többletet. (A lehetőségről nem kívülálló szakértők töprengenek, "kibicnek semmi sem drága" alapon. Franz Fischler agrárbiztos emlékeztetett rá tavaly, brüsszeli tudósítókkal -- köztük a VG munkatársával -- találkozva!)
Mindebből pedig leginkább az látszik, hogy hiába szigorúan behatárolt minden, ami EU-költségvetés, azért a dolog kellően képlékeny is ahhoz, hogy maradjon játéktér a politikai szándékok számára is. Behatárolt annyiban, hogy nem lehet abból kiindulni: a csatlakozás szempontjából fel nem használt összegek más tételekhez (akár akkor, akár később) "hozzácsaphatók" lennének. Ez ugyanúgy képtelenség, mint túllépni az EU-GNP 1,27 százalékát kitevő küszöböt. De az már nyitott lehetőség, hogy legyen-e forrásfeltöltés a jelenlegi 1,10-1,15 százalékos arányhoz képest, s hogy aztán ezt mire és hogyan költsék. A pénz megvan, jöhet a lobbizás. (Brüsszel, 2001., február 19.)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.