Vegyipari kirakó

A Mol által eladott 2,4 millió darab TVK-részvény és a vevővel megkötött visszavásárlási konstrukció új fejezetet nyithat a magyar vegyipar eddig sem eseménytelen történetében. A jelenlegi piaci áron tízmilliárd forintos pakett eladása bőséges "ötletrohamot" szolgáltathat az összeesküvés-elméletek kedvelőinek.
Az értékpapírtörvény belátható időn belül szigorodó felvásárlási szabályai miatt elképzelhető egy vételi megbízáshoz történő tőkegyűjtés. A tiszaújvárosi cég szabadon elérhető, tehát egyetlen érdekcsoporthoz sem tartozó hányada 10 százalék alatt van. Egy "fazonra szabott", például 9,7 százalékra szóló vételi megbízás szabadpiaci teljesülésével (ami nem keverendő az értékpapírtörvény szerinti kötelezően teendő nyilvános vételi ajánlattal) a Mol ismét megközelítené, de nem lépné túl a 33 százalékot. Ez a tranzakció kényelmesen finanszírozható a most befolyt 10 milliárdból.
Az opciókkal együtt így többségi, de legfeljebb 55 százalékos irányítást biztosító befolyásra tehet szert. Ezek lehívásáig viszont a Mol tőkét gyűjthet a nyilvános felvásárlásra, de már most is kényszerhelyzet elé állítaná a Tiszaújvárost Kazincbarcikán keresztül bevenni óhajtó orosz--osztrák lobbit. Nem mellékesen ezzel technológiai szempontból kétségessé válna a magában a BorsodChemben eddig kifejtett külföldi aktivitás értelme. Persze a fentiek -- jóval nagyobb tőkeigénnyel -- megvalósíthatók a TVK egészére tett nyilvános vételi ajánlattal is.
A magyar vegyiparért harcoló Don Quijoténkat azonban egy roppant ellenszenves Sancho Panza kíséri, kinek neve gázüzletág.
A területért felelős Mol-igazgató szerint a gázon elszenvedett veszteség az idén is elérheti a 100 milliárd forintot, ami a tavalyi év 117 milliárdos negatívumával együtt már igen tekintélyes summa.
A Mol viszont több fronton folytatja harcát pozícióinak erősítése érdekében. Megvette a Slovnaft 36 százalékos irányító pakettjét, és a többségi részesedés megszerzéséhez is opciója van. Azt sem szabad feledni, hogy esélyes a lengyel Rafineria Gdanska 75 százalékára.
A társaságnak tehát úgy kell megvalósítania a regionális multivá válás kétségtelenül hasznos, ám roppant tőkeigényes folyamatát, hogy közben saját államának saját kormánya saját céljaira von el tőle pénzt. A történet eddig is jól mutatta a tőkeerős nemzeti nagyvállalatokról álmodozó dagályos politikai romantika és az államszocialista hangulatokat idéző gyakorlat (mérsékelten fontos tőzsde versus nagyon fontos Széchenyi-terv) közötti tragikus ellentétet.
Ebbe a folyamatba jól illeszkedne kormányunknak a gazdaságpolitikában kedvelt dramaturgiai eszköze a deus ex machina. A Mol és az állam között a gáz árának meghatározása miatt immár másodfokon folyó kurta-furcsa per ugyanis bármikor lehetőséget biztosít egy ésszerű jogalapon megteremtett egyezségre. A cég kasszája így egy csapásra feltöltődne, megfelelő muníciót biztosítva a szükségszerű akvizíciók és a kényszerű vegyipari pozíciók finanszírozásához. Ilyen szcenárió megvalósulása esetén rajtam mégsem a katarzis érzése uralkodna el, hiszen a piacgazdaság alapja a tőke szabad áramlása és a nem politikai akaraté.