BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A változatosság gyönyörködtet

Csak kapkodjuk a fejünket a kormányzati inflációs prognózisok tömege láttán. Év elején a PM és a GM még egységesen 5-7 százalékos inflációt várt, és a jegybank sem ágált különösebben a nyilvánvalóan túlságosan "ambiciózus" tervek ellen. Aztán kijött az első két hónap inflációs adata, és a tavalyi eseményekhez hasonlóan most is elkezdődött az óvatos módosítgatás. Két fontos különbség azonban van a 2000-es és az idei folyamat között.
Az egyik, hogy ez elmúlt hetek bejelentései között a legkisebb összhang sem volt. A felülvizsgálatot először a Gazdasági Minisztérium jelezte. Matolcsy György egyelőre új számokat nem mondott, de érzékelhető volt, a miniszternek nem tetszik, hogy a kormányzati előrejelzések hitelességéről már vitatkozni sem hajlandóak a szakértők. A GM vezetője azt is elismerte, el akarják kerülni, hogy folyamatosan a piaci előrejelzések után rohanjanak; szeretnének végre reális prognózist adni, visszaszerezve ezzel a gazdasági szereplők bizalmát.
Erre Varga Mihály pénzügyminiszter gyorsan jelezte, szó sem lehet a prognózis módosításáról, marad a régi jó (kabaréba sem illő) 5-7 százalék. Majd néhány napra rá a PM jelezte, mégis inkább új számokon törik a fejüket. Hogy a két nyilatkozat között milyen új információt kaphatott a pénzügyminiszter, arról valószínűleg senkinek sincs a leghalványabb fogalma sem, hiszen a piacot ebben a rövid időszakban semmi sem rázta meg.
Hogy a kép "teljes" legyen, az MNB elnöke prágai útján mondott egy újabb számot, szakítva azzal a korábbi hagyománnyal, miszerint a jegybanktól csak elvétve lehet évközben inflációra vonatkozó számszerű előrejelzést kicsikarni. Mindenesetre Járai ebben hű saját magához. A PM vezetőjeként is rendszeresen ismételte el minden sajtótájékoztatón a prognózisokat. Annyi változás azért van, hogy mostani megnyilatkozásával az ugyanilyen (inflációt alulbecslő) politikát követő Varga Mihálynak tett keresztbe. A jegybank elnöki székében mennyire másképp tűnik minden...
A másik különbség a 2000-es fejleményekhez képest, hogy az éves átlagos infláció helyett az új számok a decemberi árnövekedési ütemekre vonatkoznak. Ez ugyanis csökkenő árszínvonal-emelkedési ütem mellett sokkal jobban hangzik, mint az átlagos jelzőszám. (Márpedig a kormányzat csak abban bízhat, hogy az esztendő második felében lefelé indul a fogyasztói árindex.)
Hogy a zavarba ejtően sokféle prognózis, illetve a statisztikai "ügyeskedés" valóban hűti-e a várakozásokat, arról egészen határozott sejtésünk azért lehet.
Hogy a kormányzatnak van-e, az más kérdés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.