A forintárfolyam várható alakulása

A május 3-i jegybanki döntés legalább akkora horderejű, mint az 1995. márciusi volt. A döntéssel szélesítették az árfolyam ingadozási sávját, amely -. remélhetőleg .- az infláció ütemének leszorítását és kedvezőbb kamat-(reálkamat)alakulást eredményez. Emellett, hosszabb idő elteltével, talán kialakul a forint piaci árfolyama is.
A döntés időzítése kiváló, hiszen a legutóbb publikált makrogazdasági adatok (amelyeket a külföldi befektetők szem előtt tartanak) az infláció kivételével igen kedvezőek, mind a fizetési mérleg, mind az államháztartás hiánya még az elemzői konszenzusnál is kedvezőbben alakult.
A sáv szélesítését a külföldi elemzők és befektetők már régóta várták és ajánlották. A korábbi jegybankelnök, Surányi György idején is felvetődött ez a javaslat, de akkor a kormány ellenezte a döntés meghozását. Arra nyilvánvalóan számítani lehet, hogy a szélesebb sáv bevezetése utáni egy-két hónap a tanulás és a kísérletezés időszaka lesz, és csak ezt követően csillapodhatnak az ingadozások. Ezzel a döntéssel a kormány előre hozott egy jövőbeli "bizonytalanságot", remélve azt, hogy körülbelül egy év múlva már bejáratott árfolyamrendszer mellett lehet a forint csúszó leértékelését ünnepélyesen bejelenteni.
A sáv kiszélesítése és a csúszó leértékelés megtartása érdekes "párosítás". A plusz-mínusz 15 százalékos sáv gyakorlatilag azt jelenti, hogy akár egy nap alatt a forint árfolyama a csúszó leértékelés egész évi mértékénél is többet változhat, akármilyen irányban. Ilyen körülmények között a csúszó leértékelés elveszítette irányadó, szabályozó jellegét, ténylegesen akár figyelmen kívül hagyható a napi 0,0067 százalékos leértékelés. Bár a jegybanki képviselők hangsúlyozták a csúszó leértékelés mint monetáris horgony szerepét, de ilyen széles sávban ennek már nincs jelentősége. Másrészt a csúszó leértékelés megtartása azt is sugallhatja, hogy a jegybank nem kívánja a forint árfolyamának jelentős változását egyik irányban sem, azaz a legtöbb országhoz hasonlóan nyíltan vagy burkoltan, rendszeresen vagy esetenként beavatkozik az árfolyam alakulásába. Ezt az utóbbi lehetőséget az is megerősíti, hogy még a legoptimistább feltételezés szerint is az export mintegy fele (a vámszabad területeken kívüli export) igencsak "árfolyamérzékeny", szélsőséges esetben egy 15 százalékos felértékelődést nyilvánvalóan nem bírna ki. Az ellentétes, azaz a leértékelődés irányába történő radikális elmozdulás pedig az infláció mérséklődésének célját tenné tönkre.
A várható elmozdulás a legtöbb elemző szerint a felértékelődés lesz, ezzel Magyarország úgy jár el, mint a hasonló árfolyamrezsimet követő országok. A legközvetlenebb hatás az lesz, hogy a behozatal olcsóbbá válik, ezzel az importált infláció mérséklő hatást gyakorol a belföldi árakra. A felértékelődő árfolyam közvetlenül nem csökkenti majd a rendkívül magas élelmiszerárakat (legfeljebb a narancs és a banán lesz olcsóbb), hanem főként a tartós fogyasztási cikkek és az ruházati importtermékek ára mérséklődhet.
Érdemes kiemelni, hogy a felértékelő árfolyam hatást gyakorol azon belföldi piacra termelőkre, akik hasonló cikkeket gyártó külföldiekkel versenyeznek, hiszen ezen termelőket is ármódosításra kényszerítheti a helyzet.
Az új árfolyamrendszer mit sem változtat Magyarország nyitottságán, sebezhetőségét azonban növeli. Az export a gazdaság "húzóágazata" fontosságát semmi sem kérdőjelezheti meg. A fizetési mérleg deficitjének elviselhető mederben tartása az ország hosszú távú érdeke, ezért a jegybank mint a nemzetközi fizetésekért is felelős intézmény nem engedheti meg a forint túlzott felértékelődését.
Érdemes itt egy kisebb kitérőt is tenni. Az ázsiai válság legfontosabb tanulságaként az elemzők azt rögzítették, hogy a felértékelődő árfolyam, a romló fizetési mérleg és az azt finanszírozó rövid lejáratú külföldi (portfólió)befektetések tették ingataggá ezen országok gazdaságát és pénzügyi rendszerét. Ezzel Magyarországnak is szembe kell nézni.
A fentiek miatt feltételezhető, hogy a kezdeti -. akár hevesebb -- ingadozások után a jegybank nem engedi 5-7 százaléknál nagyobb mértékben felértékelődni a forintot. Ezzel a sterilizálás költségei (azonos sterilizálandó devizamennyiséget feltételezve) kisebbek lehetnek. Remélhetőleg azonban az állampapírpiac árfolyamai gyorsabban emelkednek, mint ahogy a felértékelődés változik, ezért egy meghatározott idő után már nem lesz érdemes a befektetést vállalni, mert a tranzakció végleges hozama mérséklődik, és a kockázatok pedig emelkednek.
Mindezek alapján az első időben nem várható, hogy a jelenlegi hozamcsökkenési tendencia megforduljon. Ez a kormány gazdaságélénkítő programjának kedvez, hiszen a gazdaságban további kamatmérséklésre ösztönöz, de ennek később kedvezőtlen hatásai lehetnek. A kamatok csökkenése a befektetőket arra ösztönzi, hogy elhagyják az országot. (Természetesen ez nem megy gyorsan, mert a kezükben levő állományok magasak és a napi devizapiac ehhez viszonyítva kicsi.) Az ilyen döntések kamat- és árfolyam-ingadozásokat teremtenek. Csak kedvező inflációs folyamatok esetében feltételezhető, hogy a reálkamatok emelkednek, ez szükséges ahhoz, hogy a jelenlegi befektetők ne akarják elhagyni az országot. Ellenkező esetben a jegybank kamatot emelhet (bár ezt a nyilatkozatok szerint nem tervezik), ezzel megváltoztathatja a hozam- (és reálhozam-) viszonyokat, a hozamgörbe lejtése pedig meredekebbé válhat. A kamatemelkedés -. csakis hosszabb távon -. visszafoghatja a gazdasági növekedést, mérsékelheti az inflációt. Ezen utóbbi hatás kihasználása politikai okokból inkább csak a választások után lehetséges, bár erőteljesebb hozammérséklődés és változatlan inflációs nyomás esetén szükséges lehet.
Összegzésül megállapítható, hogy a "szoktatási időszak" lezárulásával az árfolyamsáv szélesítése az inflációra gyakorolt pozitív hatás mellett viszonylag kedvezőtlenül hat az exportra és a fizetési mérlegre. Az árfolyam az ország és a devizapiac méretei miatt sebezhetőbbé válhat. Az exportra termelők -- annak érdekében, hogy jövedelmezőségi szintjüket visszaállítsák vagy megtartsák -. termelési költségeik emelkedését visszafogják, azaz például a bérek növekedését tartják vissza, vagy a termelékenység szintjét emelik. Mindkét lépés jótékony hatással van az inflációra és a hatékonysággal mért reálárfolyamra.
Hosszabb távon kialakulhat az inflációs folyamatoknak megfelelő kamatszint és hozamgörbe, amelynek kellően befektetésre ösztönzőnek kell lenni, nemcsak a külföldiek, hanem a belföldiek számára is. Ennek pedig az a feltétele, hogy a külső és belső egyensúlyi folyamatok ne romoljanak. A fizetési mérleg oldaláról ez eléggé nehéz feladat, az államháztartás oldaláról pedig remélhetően a választások után visszaáll egy kevésbé keresletösztönző pályára. Ezt a kormány által röviden ismertetett négyéves terv kevéssé támasztja alá, hiszen gyorsuló GDP és romló fizetésimérleg-hiány áll a tervek középpontjában. (Ez valószínűleg sikeres lesz.)
Az árfolyamsáv kinyitása és a várható felértékelődés tehát egyre sürgetőbben veti fel Magyarország EU-tagságát és a monetáris unióhoz való csatlakozását. Ehhez persze legfőképpen az infláció mérséklése szükséges. Végső soron tehát az a kérdés, hogy gyorsabban sikerül-e az inflációnak a maastrichti kritériumnak megfelelő (3 százalék alá) szintre való leszorítása, mint a fizetési mérleg romlását finanszírozó eladósodásnak, a másik (már elért) maastrichti kritériumnak a meghaladása.
A szerző a GKI Gazdaságkutató Intézet kutatásvezetője

Barta Judit-->