Bevándorló kerestetik

Évi kétszázezer bevándorló túl kevés. Legalábbis a német kormánynak, amely az utóbbi években átlagosan ekkorára tehető nettó bevándorlási többlet megfejelendő, hamburgi sajtóértesülések szerint további évi húszezer (gondosan kiválogatott) külföldinek biztosítana letelepedési engedélyt a szövetségi köztársaság területén, a jelenleg ott élő hétmillió külföldin felül. A cél a gazdasági növekedés és a jólét fenntartása, illetve a szociális ellátórendszer működőképességének megőrzése.

Évi százötvenezer bevándorló túl sok. Legalábbis a német kormánynak, amely az Európai Bizottság becslései szerint ennyi munkavállaló beáramlásával szembesülne az új EU-tagok felvételétől kezdődően. Ettől a tömegtől akarja megvédeni a mintegy 35 milliónyi németországi munkavállalót a szövetségi kormányzat azzal, hogy hétéves átmeneti munkavállalási stopot javasol az unió bővítése után időre a kelet- és közép-európai államok polgárai számára.
A látszólagos paradoxon feloldásához a kulcsszó a minőség. Magasan kvalifikált, hiányszakmákban dolgozó vagy vállalkozói képességekkel gazdagon megáldott bevándorlókból szívesen látna az eddigieknél többet Berlin (meg persze bármely más európai kormány), filléres segédmunkát végző, képzetlen kékgallérosokból viszont köszöni, nem kér. Ellenőrzött és limitált bevándorlásra szükség van, ellenőrizetlenről és korlátlanról szó sem lehet. Akár tetszik a romantikus integrációpártiaknak, akár nem, a német kormány bizony az EU-bővítés során is elsősorban saját (vélt) nemzeti érdekeit igyekszik érvényesíteni.
Ezt teszi persze a magyar kormányzat is azzal, hogy tiltakozik a korlátozás ellen. Persze mindenki tudja, hogy végül úgyis elfogadja majd, hiszen nincs más választása. Még az unión belül a jelöltek legfőbb szövetségesének számító Európai Bizottság elnöke is többször világosan elmagyarázta már, hogy a korlátozás egyetlen alternatívája a bővítés késleltetése. Csupán diplomáciai színjátékról van tehát szó a tagjelöltek részéről, amelynek során a fő cél a majdani beleegyezés árának minél magasabbra srófolása.
Kérdéses persze ennek a tárgyalási taktikának az eredményessége, hiszen az uniós tárgyalásokon edződött tagállami diplomaták nagyon is jól ismerik ezt a gondolkodásmódot. Arról nem is beszélve, hogy pontosan tisztában vannak azzal is: a szabad munkaerő-áramlás makrogazdasági szempontból valójában nem is érdeke a jelöltek között például Magyarországnak, ahol immár a kormány által elismerten is a gazdasági növekedés fékjévé válhat a munkaerőhiány.
Sajnos az sem igazán hiteles érv a jelöltek részéről, hogy a csatlakozási eredmények odahaza történő elfogadtatásához van szükségük a szabad munkavállalásra (ezt főleg a cseh kormány hangoztatja előszeretettel). Valóban fel kell csillantani bizonyos előnyöket a lakosság előtt, ha azt akarjuk, hogy igennel szavazzon a belépésre a majdani referendumon, de az unió joggal mondhatja, hogy a jelöltek közvéleményének felkészítése nem az ő felelőssége.
Éppen elég bajuk lesz a tagállamoknak saját közvéleményük felkészítésével. Például az ellenőrzött és limitált bevándorlásra.