Prodi újabb konfliktusa

Mindenki egyetért abban, hogy a hét végi incidens Romano Prodi bizottsági elnök és Guy Verhofstadt belga kormányfő között -- aminek azóta is kitartó nemzetközi sajtóvisszhangja van -- csak végső soron szól kettejük konkrét viszonyáról. Sokkal inkább Prodi elfogadottsága a tizenötök körében, valamint általában is a bizottság kontra (EU-) tanács vita alakulása tét. Minderre játszik rá -- kisebb mértékben -- az EU-elnökséget ellátó belga politikusok hazai fogyasztásra szánt nyilvános szereplésének mikéntje, mint egyes nyilatkozatok gyakran két-három nyelven történő, időrabló ismételgetése.
Ha a tényekből indulunk ki, látható, hogy Prodi sok szempontból eleve vesztesként ugrott neki ennek az újabb konfliktusnak. Jó ideje már, hogy a tizenötök csúcsszintjéről alig kap látványos támogatást, annál több megalázó élményben lehetett része eddig is. Bizottsági elnöki minőségében benyújtott kezdeményezéseit az EU tényleges politikai vezetői sok esetben negligálták, miközben őt magát alig méltatják figyelemre. Legendaszámba megy, ahogy Jacques Chirac francia államfő a tavalyi reformviták idején -- soros EU-elnökként -- többször is rendreutasította, munkatársát az ülésről kiküldte, netán őt magát is valamely fontos mozzanatból kizárta.
Ellentmondó hírek keringenek arról is, vajon mennyiben ura a helyzetnek saját háza táján, az Európai Bizottság húszfős vezetésében. A Frankfurter Allgemeine Zeitung már egyéves elnöksége idején arról cikkezett, hogy értesülésük szerint tekintélyesebb bizottsági tagok -- mint Chris Patten vagy Günter Verheugen -- egyenesen lemondatásán mesterkednek. Mások -- így mellesleg maga Verheugen is -- váltig azt állítják a nyilvánosság előtt, hogy bizottsági üléseken a hajdani olasz kormányfő nagyon is kompetens, jól kézben tartja a dolgokat. Az mindenesetre ténykérdés, hogy egyes külföldi vendégek fogadása utána az utóbbiak környezetében néha meglehetős kiábrándultsággal beszélnek -- persze nem a nyilvánosságnak szánva -- az elnök szerepléséről.
Még rosszabb a helyzet a sajtó frontján. Prodi most arra hivatkozott, hogy azért nem vett részt a péntek éjjeli sajtóértekezleten, mert a belga elnökség nem hagyott volna időt a neki szánt kérdéseknek. Valóban az effajta közös sajtóértekezletek most már jó ideje úgy telnek, hogy még ha akad elég idő is, Prodi alig kap kérdést. A brüsszeli sajtó nagy része ugyanis a maga részről többnyire már "leírta", nem igazán remél jól használható választ tőle. Az olasz politikus rossz kommunikátor, francia és angol tudása csak leegyszerűsített, néha alig értelmezhető válaszokra elegendő. Ritkán jobb a helyzet akkor is, ha a tolmácsra bízza magát és olaszul beszél.
Prodi láthatóan kezdettől fogva "nagy elnöki" ambíciókkal indult a megbízatás teljesítésének, amihez úgy gondolhatta, hogy a legjobb, ha szövetségre lép az Európai Parlamenttel a tagországokkal szemben. Nyilván szerepet játszott ebben annak az emléknek a traumája is, hogy elődjét, Jacques Santert lényegében a strasbourgi parlament elfordulása buktatta meg. Emellett minden jel szerint úgy érezte, hogy a természeténél fogva mindig is radikálisabb -- megkötöttségektől és tényleges döntési felelősségtől mentes -- képviselő-testület támogatásával maga is olyan radikális kártyákkal játszhat, amelyekkel nyomást gyakorolhat a tizenötök kormányaira. Visszatérő kép, ahogy egy-egy EU-csúcs után az Európai Parlament előtt tartott beszámolójában -- az eurohonatyák lelkes ünneplésétől övezve -- súlyos szemrehányásokkal illeti az állam- és kormányfők szerinte nem kellően ambiciózus döntéseit.
Csakhogy szakértők szerint ezen a ponton nem kevésbé súlyosan el is számította magát. A parlament politikai szerepe ugyan az utóbbi évtizedben látványosan felértékelődött, de az EU életét továbbra sem Strasbourgból diktálják. A tényleges kormánypálca a miniszterek tanácsánál meg persze a csúcsszintű ülések asztalán van. Prodi persze megteheti, hogy nyilvános fellépéseiben a parlamenthez húz. De ennek ára van, mégpedig a tizenötök támogatásának elvesztésében. "Jacques Delors erős kezű bizottsági elnök volt, erős karizmával. De tökéletesen tudatában volt annak is: erejét és befolyását mindenekelőtt annak köszönhette, hogy maga mögött tudhatta Mitterrand és Kohl támogatását" -- jegyezte meg ennek kapcsán Peter Lodlow, az EU-ügyek veterán szakértője, a brüsszeli Európai Politikai Tanulmányok Központjának (CEPS) alapító igazgatója.
Ludlow szerint Prodi mostani lépése voltaképpen gyengeségének nyilvános beismerése. Vagdalkozás, ami nem kizárhatóan egy fokozatos politikai végelgyengülés kezdeti beismerése is lehet. Mindenki túllépett volna a történteken, ha beéri annyival, hogy pénteken tüntetően távol marad a szerinte számára csak kevés szereplési lehetőséget biztosító sajtótájékoztatóról. Azzal azonban, hogy hétfőn nyíltan is kesztyűt dobott a belga kormányfőnek, olyan konfliktusba kényszerítette magát, amiből aligha kerülhet ki győztesen. Főként, hogy a tizenötök részéről alig számíthat fajsúlyos támogatóra. (Ironikus módon az eddig az egyik leghatározottabb politikai szövetségese éppen a brüsszeli kormány volt -- mutatnak rá belga lapok az események után.)
A történteknek aztán van egy további -- immár tágabb -- olvasata is. Nevezetesen, hogy éppen a napokban formálódó -- a 2004-es újabb reformkonferenciához vezető -- "az EU jövője" vita egyik tétje annak eldöntése, vajon "több EU", vagy "kevesebb EU" legyen a majdani kívánatos irány. Prodi, sejthetően nem csak tiszténél fogva, erőteljes "EU-hívő", aki növekvő intézményesített szerepet szánna a jövőben az Európai Bizottságnak, tényleg afféle EU-kormánnyá fejlesztve azt idővel. Márpedig ez tagországi oldalon sokaknak nem tetszik. És ennyiből távolról sem lehet kizárni, hogy amikor egyes tagországbeli politikusok Prodi helyzetét, megítéltségét gyengítik, abban valahol a bizottság visszaszorításának szándéka is munkál.
Mindennek eldöntésére persze ott lesz majd három év múlva az újabb "kormányközi". Hogy Prodi is ott lesz-e akkor még, az már legalábbis kérdéses.
A SZERZŐ A VILÁGGAZDASÁG BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓJA