Moszkva megsarcolja a cégeket

Az orosz kormány elriaszthatja a befektetőket, és 3-4 százalék közé lassíthatja a gazdaság növekedését azzal, hogy jelentős adótartozási követelésekkel áll elő a nagyvállalatokkal szemben - vélekedik Andrej Saronov gazdasági miniszterhelyettes. A legutóbbi érintett cég az ország második legnagyobb mobilszolgáltatója, az OAO Vimpelcom volt, amelyre a múlt héten 157 millió dollárt rótt ki a kormány, 2001-ben elmaradt adókra hivatkozva. Alekszej Kudrin pénzügyminiszter szerint az idei GDP-bővülés 6,9 százalék lesz. (Bloomberg)

Szenved az erős eurótól a francia gazdaság

Októberben az előző havihoz képest 0,7 százalékkal csökkent a francia ipar kibocsátása, ami immár a harmadik negatív érték négy hónap alatt. A külkereskedelmi mérleg passzívuma eközben tíz éve nem látott szintre nőtt, amit elemzők elsősorban az euró erejének tulajdonítanak. Mindez beárnyékolja a francia gazdaság kilátásait: az OECD nemrég 2,6-ről 2 százalékra csökkentette 2005-ös növekedési prognózisát. (Bloomberg)

Washingtont nem hatja meg a klímaváltozás

A kiotói klímaegyezményben szereplő emissziócsökkentési célokat csak gazdasági stagnálás árán lehetne megvalósítani - jelentette ki Harlan Watson, az amerikai kormányzat e témában illetékes főtárgyalója. Ez a megközelítés szöges ellentétben áll az európai országok álláspontjával; mint ismeretes, az EU-ban januártól életbe lép a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó emissziókereskedelmi rendszer. (Financial Times)

Lassul a kínai infláció

Kilenc hónapja nem volt olyan lassú az infláció Kínában, mint novemberben: a 2,8 százalékos fogyasztói áremelkedés alig több mint fele az augusztusban mért 5,3 százalékos rekordnak. Az infláció lassulása enyhíti azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a pekingi jegybank kamatemelések sorozatával lesz kénytelen lefékezni a kínai gazdaság növekedését. A monetáris hatóság októberben 0,27 ponttal, 5,58 százalékra emelte az irányadó rátát; ezt megelőzően kilenc évig változatlan volt a kamatláb. (Bloomberg)

Testvérpártja segítene a CDU pénzzavarán

A konzervatív bajor CSU keresi annak jogi módozatait, hogy miként tudná mintegy 2 millió euróval kisegíteni megrendült pénzügyi helyzetében testvérpártját, a CDU-t. Ez utóbbira - a hesseni tartományi szervezetének egy hamis elszámolására való hivatkozással - 24 millió eurós büntetést rótt ki rótt ki a parlament szociáldemokrata elnöke, Wolfgang Thierse. A CDU által befizetendő büntetésből a többi parlamenti párt profitál, a CSU azonban a neki kiutalandó összeget visszajuttatná testvérpártjának, ha erre jogilag kifogásolhatatlan eljárást találnak. (Netzeitung)

Lemondott a portugál kormány

A portugál kormány lemondással reagált arra, hogy Jorge Sampaio elnök feloszlatta a parlamentet, és február 20-ra új választásokat írt ki. Az államfő az országban kialakult bizalmi válsággal és instabilitással indokolta lépését. Pedro Santana Lopes miniszterelnök júliusban lépett - az időközben az Európai Bizottság élére kinevezett - Jose Manuel Barroso helyére, az államfő döntése nyomán azonban a kormány válságtanácskozásán bejelentette lemondását. (Netzeitung)