Előzetes letartóztatásban a Siemens egyik igazgatója
Előzetes letartóztatásba helyezték tegnap Johannes Feldmayert, a Siemens ipari konszern igazgatósági tagját – jelenti a Die Welt. A nürnbergi ügyészség hűtlen kezeléssel gyanúsítja. Az ötvenéves csúcsvezető az igazgatóságon belül többek között az IT Solutions and Services informatikai leánycég ügyeiért a felelős. A cég szóvivője szerint a letartóztatás összefüggésben van egy ellenszolgáltatás nélküli 14 millió eurós kifizetéssel. Sajtójelentések szerint a Független Cégalkalmazottak Munkaközösségének (AUB) alapítója és vezetője, Wilhelm Schelsky jutott ekkora összeghez. Az AUB a Siemens-központ felügyelőbizottságába is küld képviselőket, és egy üzemben ő állíthatja az üzemi tanács elnökét. Az AUB a múltban az IG Metall vasasszakszervezettel ellentétben támogatta a Siemens-vezetés több kétes vállalkozását. A 14 millió euró tanácsadó cégeken keresztül jutott Schelskyhez, akit már február közepén letartóztattak. Adócsalással vádolják. Klaus Kleinfeld Siemens-vezér hétfőn a szövetségi kartellhivatal egy rendezvényén kijelentette, hogy cége a korrupció elleni harc mintaképévé akar válni.
Az IG Metall úgy tudja, a társaságon belül évek óta gyanították az átutalásokat, amelyeknek az ügye az igazgatótanácsban is terítékre került.
Az AUB-ot a hetvenes években hozták létre az IG Metall ellensúlyaként. A szervezet eddig egyetlen bérmegállapodást sem írt alá. Az AUB ellen megindított vizsgálat nincs összefüggésben a Siemens kenőpénz botrányaival, amelyek több mint 30 ember letartóztatásához vezettek. A bizonyítékok 200 millió eurónyi pénzre vonatkoznak, de a Siemens szerint a kenőpénzek nagysága elérheti akár a 420 millió eurót is. VG