Világgazdaság

Újabb nemzetközi pályázat

A július 31-én megjelent sencseni (Kína) pályázati felhívás után, most egy újabb, távol-keleti vonatkozású lehetőség nyílt meg az érdeklődők előtt.

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) a szingapúri kutatás-fejlesztésért felelős kormányzati szervvel, az A*STAR-ral jelentetett meg közös pályázati felhívást. A cél – a sencseni pályázathoz hasonlóan – a magyar ötletek, kutatási eredmények gyártásba való átvitele, piacra juttatása. A nyertes projektet (az NKTH és az A*STAR is külön-külön) 25–65 millió forinttal támogatja. A pályázat teljes keretösszege magyar részről 780 millió forint. A 2008-as meghirdetés során támogatott pályaművek várható száma 4-8 darab.
A pályázat a gyógyszertan, a nanotechnológia vagy az orvosbiológia témakörébe illeszkedő javaslatok felé nyitott. A program olyan kutatás-fejlesztési projektek megvalósítását támogatja, amelyek a vállalkozások, nonprofit és költségvetési kutatóhelyek egymás közti hatékony együttműködésével valósulnak meg kutatási konzorcium keretében.
A pályázaton részt vevő konzorciumok magyar tagjai az NKTH-nak, a szingapúri résztvevők az A*STAR-nak nyújtják be anyagaikat. A projektjavaslatokat egy szingapúri és magyar tagokból álló vegyes bizottság értékeli, a végső döntést az NKTH elnöke, illetve az A*STAR által kinevezett vezető közösen hozza meg.
A pályázat – a magyar kutatási eredmények hasznosulásán kívül – számos más eredményt is magával hozhat. Hozzájárulhat a kétoldalú tudományos és technológiai kapcsolatok fejlesztéséhez Magyarország és Szingapúr között. A most létrejövő, projektalapú együttműködések alapot teremthetnek az intézményi szintű kapcsolatok kialakulásához. A pályázat – a tudomány-, technológia- és innovációpolitikai stratégiába illeszkedve – támogatja fiatal kutatók, PhD-hallgatók nemzetközi projektekbe való bekapcsolódását – szögezi le a pályázati kiírás kapcsán lapunkhoz eljuttatott közlemény.
A pályázat egyik érdekessége, hogy fokozottan (nagyobb támogatásintenzitással) támogatja a magyar kis- és középvállalkozások részvételét a pályázaton; azok is előnyt élveznek, amelyek jelentős saját forrásokat tudnak hozzátenni a projektekhez. Mivel pályázati kritérium, hogy a projekteknek az érintett vállalatok felé ösztönző hatást kell kifejteniük (tehát a támogatások eredményeként a k+f+i tevékenységek körének a támogatott vállalkozás esetében növekednie kell), ezért a pályázat a hazai kutatás-fejlesztési aktivitás növekedéséhez, az ilyen célú vállalati források bővítéséhez is hozzájárulhat. VG

A pályázat

Forrás: VG-gyűjtés

1. Célja: olyan k+f tevékenységek ösztönzése, amelyek

a magyar–szingapúri TéT-kapcsolatok fejlesztését ösztönzik új, közös pályázat

indításával

olyan technológiaalapú innovációt céloznak meg, amelynek jelentős kétoldalú Té-T-

hatása várható (kiválósági központok kialakulása, illetve szélesebb felhasználói kör létrejötte)

a hazai és szingapúri innovatív vállalkozások együttműködésére építenek,

a globális piacon is értékesíthető termékek előállításához vezetnek

elősegítik a hazai fiatal kutatók és PhD-hallgatók nemzetközi projektekbe történő bekapcsolódását

2. Témái

új gyógyszerjelöltek felfedezése és biológiai hatóanyagok, kémiai tudományok, gyógyszertan, nanotechnológia, orvosbiológiai tudományok (benne: biotechnológia és gyógyszerészeti tudományok)

3. A támogatás

összesen 780 millió forintos a keret

a forma: vissza nem térítendő támogatás

a megvalósítandó projekt futamideje maximum 36 hónap

az igényelhető támogatás a projekt teljes futamidejére minimum 25, maximum

65 millió forint

4. Támogatható tevékenységek

alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés

5. További információk

http://www.nkth.gov.hu/palyazatok-eredmenyek/astar/nkth-star-szingapur

-->

Kormányválság Foci Eb 2008 KK - Főoldal jobb kormányátalakítás