"Csak egy posztkommunista titkosszolgálati hálózat érvényesítheti Magyarországon az érdekeit"
Navracsics Tibor erről - a Fidesz.hu portálon olvasható hír szerint - a Somogy megyei Kötcsén beszélt szombaton. A titkosszolgálati hálózatnak a "politikába, a gazdaságba és a médiába küldött részén keresztül" van erre lehetősége - mondta a frakcióvezető az ötödik alkalommal megszervezett Polgári Piknik elnevezésű zártkörű rendezvényen.
Navrcsics Tibor szerint a módszer az, hogy megpróbálják összeugrasztani a társadalom különböző csoportjait. A politikus úgy vélte, Magyarországon nem érvényesül a politika racionalitása, hiszen olyan miniszterelnökünk van, aki már két éve megbukott, és távoznia kellett volna, a kormányzó párt pedig teljesen felélte bázisát.
Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a rendezvény házigazdája, közölte: idei találkozójukon az előadók arra a kérdésre próbálnak választ találni, hogy hol a hatalom. Mint kifejtette, a jelenlegi helyzetben meg kell határozni, kinek mi a dolga, hogy véget érjen a kormányzati ámokfutás, és Magyarország újra magára találjon. Szerinte ez azért aktuális kérdés, mert a polgári oldal szereplői - újságírók, képviselők, értelmiségiek, gazdasági szakemberek - sok esetben egymás dolgát akarják elvégezni.
A délutáni és a kora esti órákban felszólalt - mások mellett - Pokol Béla politológus, Lányi András politológus, az Élőlánc mozgalom vezetője, Czakó Gábor író. Orbán Viktor a rendezvény vasárnapi szónoka lesz.