Világgazdaság

Keller: Nem igaz az SZDSZ állítása

Az Országgyűlés költségvetési bizottságának hétfői rendkívüli ülése vitatta volna meg az SZDSZ kifogását a költségvetés 200 milliárd forintos túlköltekezésével kapcsolatban, amit a Pénzügyminisztérium nem tud értelmezni, de miután az ülésről a szocialista frakció kivonult a vita az újságíróknak adott nyilatkozatokban merült ki.

 Nem igaz az SZDSZ azon állítása, hogy terven felül és az országgyűlés megkerülésével 200 milliárd forinttal növelte a kormány a költségvetés kiadási oldalát - jelentette ki Keller László a Pénzügyminisztérium államtitkára, a rendkívüli költségvetési bizottsági ülése után újságíróknak. Kóka János az ülés előtt arról beszélt, hogy múlt héten két olyan intézkedés történt a 13. havi bérkompenzációk esetében, amely 2008-2009-re körülbelül 200 milliárd forinttal növeli az állam kiadásait. Azt mondta, hogy ez a döntés sérti Magyarország szavahihetőségét és nem a felelős gazdaságpolitikai magatartásra utal.

Keller László újságíróknak elmondta: a kormány megállapodott a közszolgálati szakszervezetekkel abban, hogy jövőre milyen kompenzációt biztosít s közszolgák számára. A kompenzáció összesen 119 milliárd forintot tesz ki, amelynek döntő része, 100 milliárd forint címzetten benne van a 2009-es költségvetésben. A kormánynak jövőre is rendelkezésre állnak olyan forrásai amiből a hiányzó részt ki tudja egészíteni anélkül, hogy az egyensúlyi feltételeket sértené, vagy az országgyűléshez kellene fordulnia.

Az államtitkár hozzátette: olyan intézkedéseket tud hozni a kormány, amelyekhez a költségvetési tartalék is fedezet lehet. Erre az évre nincs pótlólagos kiadás a költségvetésben illetve nincs szó idén sem az Országgyűlés megkerüléséről. A kormány 4 százalékos költségvetési hiánycélt tervezett, azonban az állam ezt 3,4 százalékos hiánnyal felülteljesítette, így jelentős megtakarítások keletkeztek. A kormány felhasználja az egyensúlyi tartalékot, illetve a központi költségvetés tartalékából 2-3 milliárd forintot, amelyben még így is marad 3 milliárd forint. Keller László kijelentette: nem született olyan döntés, amely ne lenne benne a költségvetésben. A hiány továbbra is a 3,4 százaléka lesz 2008-ban.

Kóka Keller költségvetés