Világgazdaság

Negatív rekordot döntött az államháztartási hiány

Ez év novemberben volt a legmagasabb az államháztartás hiánya: az év eleje óta halmozódó deficit az előző hónap végén 976 milliárd forinton „tetőzött”, ez a GDP 3,6 százalékának felel meg.

Ennek ellenére nincs veszélyben a 3,4 százalékos 2008-as deficitcél, decemberben ugyanis mintegy 61 milliárd forintos szufficit keletkezik, ez éppen 0,2 százalékkal csökkenti a hiány mértékét. Novemberben az államigazgatáson belül alacsonyabbak lettek a kiadások, az szja-bevételek várakozáson felül alakultak, áfából azonban kevesebb folyt be a büdzsébe – közölte tegnapi tájékoztatóján Keller László pénzügyi államtitkár.

Az, hogy decemberben jelentős többletet halmoz fel a költségvetés, részben annak köszönhető, hogy a kormány felszabadította a fejezeti és a központi egyensúlyi tartalékokat. Ennek az a feltétele, hogy a tárcák az év során a rájuk vonatkozó költségvetési kereteken belül maradjanak, és ez az idén sikerült is. Ugyanakkor a kormány a tartalék egy részének a felhasználásáról határozott: egy két héttel ezelőtti és egy e heti kormánydöntés összesen 78,5 milliárd forint elköltésére ad lehetőséget.

államháztartási hiány deficit Keller