A műveletet a nemzetközi pénzvilág felkapott fogalma – a „quantitative easing” – mögé rejtve kívánja végrehajtani az intézmény, ami valójában annyit jelent, hogy az általa teremtett pénzzel, nagy mennyiségben vásárol kötvényeket, bankoktól, nagyvállalatoktól és esetleg az államtól.
Szigorúbb kommentátorok szerint inkább csak fügefalevélnek valók a brit központi bank azon érvei, hogy kizárólag „jó minőségű adósságot megtestesítő értékpapírokat” vesznek át. Londoni elemzők rámutatnak, hogy a tervben különösen veszélyes lenne államkötvények nagy tömegű, nyakló nélküli vásárlása, mert az egészen közel áll a tiszta – fedezetlen – pénznyomtatás fogalmához. A banki-vállalati kötvények felvásárlása mögött legalább meghúzódik valamilyen – akár csődeljárással is kikényszeríthető – törlesztési-teljesítési kötelezettség vagy ígéret.
A londoni Times idézi a Bank of England elnökét, aki arra figyelmeztetett, hogy erősödik a szorítása. Mervyn King kijelentette, hogy „erőteljes kontrakciós hatás bontakozik ki, mind a költekezésben, mind a kibocsátásban”. Az intézkedést részben az kényszerítette ki, hogy a monetáris politika további lazításától ösztönző hatás már aligha várható, mert az irányadó kamatot a brit jegybank legutóbb – a rekord alacsony szintnek számító – 1,5 százalékos szintre szállította le. A londoni lap szerint a központi bank attól is tart, hogy mostani dezinflációs folyamat átbillen egy ponton és deflációba csap át, ezért fokozott pénzteremtéssel igyekszik megelőzni, hogy a drágulás általános üteme a kívánatos 2 százalékos szint alá süllyedjen. King őszintén beismerte, hogy nem látja az események végét, és csak reményét fejezte ki, hogy a sokirányú élénkítő programok előbb-utóbb meghozzák hatásukat.
A brit sajtó gazdasági szakkommentátorai szemében a Bank of England mostani tervei vörös posztónak számítanak, egyesek immár nem is tesznek különbséget a munkáspárti kormány és a központi bank felelőssége között. A Telegraph egyik szerzője úgy fogalmaz, hogy „ezek nem tudják, mit csinálnak”. A lap szerint London a Temze partján fekvő Reykjavikká válik, és Nagy-Britanniára hasonló megaláztatás vár, mint Izlandra. Mindez köszönhető a kormányfő és a pénzügyminiszter hozzá nem értésének, amit tetéznek arrogáns, felfuvalkodott magatartásukkal – véli a Telegraph, arra figyelmeztetve, hogy a folyamat „szeizmikus politikai mozgásokat” és kollektív dühkitöréseket válthat ki.
Az okot a szerző abban látja, hogy a jó konjunktúra idején a kormány és a pénzügyi vezetés nagyra nyitotta az olcsó pénz csapjait, „majd arra bátorították az országot, hogy ússzon a jólétben”. Az elért látszattal ráadásul akkor még kérkedtek is a politikusok, élükön Gordon Brown mostani kormányfővel, aki korábban éppen illetékes pénzügyminiszter volt. Róla a lap megjegyzi, hogy már nem is küzd a következő választási sikerért, egyszerűen csak a szégyenteljes bukást szeretné elkerülni.
