Világgazdaság

Nagy a tülekedés a szocialistáknál - Juhász vesztes lehet

A pártelnöki székért nincs verseny, az elnökségi posztokért viszont nagy a tülekedés.

Nagy átrendeződés nem várható, vesztesek azonban lehetnek az MSZP hétvégi tisztújító kongresszusán - írja a Népszabadság. A lap szerint Juhász Ferenc lehet a kongresszus egyik vesztese, előfordulhat, hogy semmilyen pártvezetői posztot nem sikerül szereznie.

Hétvégén tartja tisztújító kongresszusát a szocialista párt. A vezetői posztok közül csak a pártelnöki székért nincs verseny, az egyedüli jelölt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök. A két elnökhelyettesi posztért viszont hárman: Szekeres Imre, Juhász Ferenc és - új jelöltként - Lamperth Mónika küzd majd.

A lap szerint Szekeres biztos befutó, Juhász Ferenc lehet azonban a választás vesztese, mert előfordulhat, hogy sem az alelnöki posztot, sem elnökségi helyet nem tud szerezni. Ezt mutatja, hogy a jelölőbizottsági meghallgatásán alig kapta meg a szavazólapra való felkerüléshez szükséges többséget, és a lap szerint többen úgy gondolják, hogy alig végzett érdemi pártszervezői munkát.

Autók Pénzügyi és gazdasági válság kongresszus vona gábor Politikai közvélemény-kutatások A szerkesztő ajánlja IMF MSZP Vállalati jelentések forintárfolyam autóipar Elemzői vélemények Traian Băsescu A KSH jelenti Részvénypiacok Slawomir Skrzypek Szűcs Erika tisztújításSzekeres Imre szocialisták Botrányok a politikában Vaskerék Bernard Madoff BÉT Adórendszer Magyarországon Jean-Claude Trichet