BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az amerikai optimizmus átragadt a BUX-ra

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,56 pontos, 1,44 százalékos emelkedéssel, 19.306,55 ponton zárt pénteken.

Nap közben oldalazás jellemezte mind a magyar, mind az európai piacokat, az amerikai piac optimista nyitása után azonban nálunk is följebb kapaszkodtak az árfolyamok. A nap nyertese az FHB volt 4,12 százalékos erősödéssel, a nagyok közül pedig a Richter menetelt: 3 949 milliós forgalom mellett 3,28 százalékkal tudott növekedni és végül 36 510 forinton állt meg.

A Mol 1,72 százalékkal 14.500 forintra erősödött, az OTP részvények ára pedig 1,74 százalékkal 4.980 forintra nőtt.

Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta: az optimista nyitást megalapozták a Kínában megjelent kedvező makrogazdasági adatok, amelyek igazolni látszanak a kínai gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzéseket.

Az elemző szerint a kivárás a szeptember 11-i terrortámadás évfordulójának szólt, a befektetők tudatában ugyanis mélyen él az Egyesült Államokat nyolc évvel ezelőtt ért merényleteket követő tőzsdei esés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.