BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elstartolt az idei Coop Rally

Immár negyedik alkalommal indul ma útnak Szegedről a Coop Rally. A kiskereskedelmi lánc az idén rekordszámú, nyolcvan partnercégének vezetőit hívta meg versenyre. A csapatok – köztük a Pick Szeged Zrt., a FrieslandCampina Hungária Zrt. vagy a Mirsa Zrt. – a kiskereskedelmi piac 15, míg az élelmiszeripar 20-25 százalékát fedik le, forgalmuk az 1000 milliárd forintot is meghaladja – mondta el tegnap Budapesten Csepeli Lajos, a

Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke. A rali jelmondata a „Minőségi magyar termékekért”, ennek jegyében az idén Magyarország keleti részének gyártói és forgalmazói versengenek egymással; a cél a minőségi magyar termékek bemutatása és belföldi piacra jutásának segítése. Ennek jegyében Szegedről Debrecenen át Észak-Magyarország több települése után Recsken ér célba a kétnapos futam mezőnye.

Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a háromezer, társüzleteivel pedig ötezer bolttal a piacon jelen levő társaság árbevétele a válság ellenére 3,6 százalékkal nőtt az első fél évben, a forgalom volumene azonban 1,2 százalékkal visszaesett. A Coop az átlagos, 3 százalékos magyarországi piacfejlődéshez képest 2,2 százalékos bővülést produkált, miközben a kizárólag hazai forrásból származó saját márkás termékek aránya 21,6 százalékra nőtt (az országos átlag 22,7 százalék). Összességében a csoport kínálatában 90 százalék felett van a belföldi termékek aránya. Az összforgalmát a 2007-es 440 milliárdról tavaly 500 milliárd forintra növelő csoport számára továbblépésként Murányi László az eddig már 300 ezer vevőt vonzó törzsvásárlói programot, illetve a cég jövőre induló pénzügyi szolgáltatóját, a Coop Hitel Zrt.-t emelte ki.

Az esemény fővédnöke, Gráf József agrárminiszter nevében Sirman Ferenc, a tárca szakállamtitkára kiemelte: a magyar kereskedelem is lassan belátja, számukra a legfontosabb a belföldi piac. GyM

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.