Három évre is eltilthatják az "egri" név használatától a Vincze Borászatot
Mint ismet, a cég 250 hektoliternyi 2007-es évjáratú Egri Bikavéréből a forgalombahozatali engedélyhez vett mintában a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ, Borminősítési Igazgatóság szakemberei jelentős mennyiségű nem természetes úton keletkezett, hozzáadott glicerint találtak.
A választmány és minden jóérzésű termelő elhatárolódik e tettől. Olyan árnyék vetül most az egész borvidékre, amelynek súlyát aligha lehet ma még felmérni – jelentette ki a választmányi ülést követő tegnapi rögtönzött sajtótájékoztatóján Simon József, a hegyközség elnöke.
Miután az ügyben még két másik egri pincészet is érintett lehet, mint amelyektől valójában a hamisított bor származik, ezért a többiek érdekében nevesítenünk kell ezeket: a Drahos-cégcsoporthoz tartozó Szőlőtermelő Csoport Kft.-ről, illetve az Egervin-utód, felszámolás alatt álló Integrált Borgazdaság Zrt.-ről van szó – tette hozzá Simon.
A hegyközség elnöke kijelentette, amennyiben kézhez kapják az ügyet lezáró jogerős határozatot, s abban megerősítést nyernek az igen kemény vádak, úgy a súlyos pénzbüntetésen túl a Vincze Borászatot az „egri” név használatától is el fogják tiltani három évre. A történet másik szála Tarsoly Józsefhez kötődik.
A választmány az egri hegybíró szerepét is megvizsgálta: az igen szigorú egri eredetvédelmi szabályzatnak köszönhetően az érintett bor, illetve az annak alapanyagául szolgáló szőlő útja lépésről lépésre nyomon követhető. Így ennek végiggöngyölítésével bebizonyosodott, hogy a hegybíró szabályszerűen járt el, az előírásoknak megfelelően vette a mintát, így – mutatott rá Simon József – alaptalanok az okirathamisításról szóló vádak.
További részletek az ügyről a heol.hu cikkében, ahol Vincze Béla is megszólal


