BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Perlik a paksi atomerőművet: 75 milliós szabadalmi vita

Egy szabadalommal kapcsolatban vitában áll korábbi főosztályvezetőjével az atomerőmű. Az ügy 2003-ra, az üzemzavar utáni időkre nyúlik vissza.

Juhász László elmondta, hogy a leállított kettes blokkot annak az eljárásnak és berendezésnek köszönhetően tudták elindítani, ami az ő, azóta erőmű által szabadalmaztatott ötlete. A volt főosztályvezető 70 millió forintra tart igényt, ami – mint állítja – kevesebb a Paksi Atomerőmű Zrt. belső szabályzata alapján járó összegnek, mert az a felhasznált találmányok haszna után 10 százalék.

Juhász László elmondta, hogy 2007 augusztusában, miután bejegyezték a szabadalmat és a hasznosítás is megtörtént, ő kezdeményezte a hasznosítási díj-szerződés megkötését, ezután az atomerőmű 3 milliós eszmei újítási díjat ajánlott, amit ő nem fogadott el.

2008 áprilisában kereste meg a céget egy találmányi díj-szerződéssel, amiben már szerepelt a maga által kalkulált 70 milliós összeg. Az atomerőmű „válaszul” 8 millió forint találmányi díjra tett ajánlatot 2008 decemberében.

Juhász László ezt sem fogadta el, hanem egy szabadalmi és ügyvédi irodához fordult. Az egykori főosztályvezető elmondta, szerinte az erőmű, mely egyébként az igényét jogosnak tartja, csak a mértékét vitatja, az időt húzza.

Mittler István kommunikációs igazgató elmondta, a Juhász László által megbízott budapesti Danubia Szabadalmi Iroda képviselőjével a korábbiak során már a Paksi Atomerőmű Zrt. konzultációt folytatott, ennek eredményeképpen rögzíthető, hogy mindkét fél kifejezte azon szándékát, hogy a Magyar Szabványügyi Testület mellett működő szakértői testületet kéri fel az ügy véleményezésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.