Világgazdaság

Nem vész el egyetlen telefonhívás sem

A piacon most megjelent szolgáltatás beruházási költségek nélkül nyújt egy bármikor megváltoztatható hívásmenedzselő rendszert

„Havonta mintegy 30-40 panaszt kapunk a cégek telefonos elérhetősége, ügyfélszolgálata miatt” – mondta a Világgazdaságnak az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület jogi tanácsadója.

Eitmann Norbert szerint főként a közüzemi és a telekommunikációs szolgáltatókat bírálják. Sok cég gyakorlatilag elérhetetlen, vagy hosszasan megvárakoztatják az ügyfeleket.

Eitmann felhívta a figyelmet, hogy a módosított fogyasztóvédelmi törvény értelmében a telefonos ügyfélszolgálatok alkalmazottainak ésszerű időn belül elérhetővé kell válniuk. A jogszabály azonban nem írja le, hogy ez valójában mennyi időt jelent.

Az OFE jogi tanácsadója szerint a cégek ritkán hajlandók beavatkozni a saját működésükbe, vagy logisztikai problémákkal küzdenek, és előfordul a nem fogyasztóbarát hozzáállás is. Az OFE felhívhatja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) figyelmét a panaszokra, a hivatal eljárást indíthat működési rend megsértése miatt, bírságokat is kiszabhat. A telefonos ügyintézésre elvesztegetett pénzt azonban nem lehet visszaperelni.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

OFE fogyasztóvédelem jogszabályok tömegközlekedés