Világgazdaság

Kánikulariadó! Holnaptól vörös riasztás országszerte!

Paller Judit, országos tisztifőorvos elmondta, hogy most a Délnyugat-Dunántúl megyéinek kivételével mindenhol érvénybe lép a harmadfokú riasztás – vagyis a hőségriadó –, amely csütörtöktől az egész országra érvényes lesz. A vasárnap érkező hidegfront hatására talán egy fokozatot enyhíteni lehet majd a riasztáson – tette hozzá.

A harmadik fokozat kapcsán a szakember arról beszélt: felkérik a kórházak, a mentőszolgálat és az önkormányzatok illetékeseit a nagyobb odafigyelésre, valamint arra, hogy készüljenek fel a fokozódó hőség jelentette kihívásokra. Paller Judit megemlítette: a forróság nem csupán azt jelenti, hogy az átlagosnál többen jelentkeznek az egészségügyi intézményekben, hanem azt is, hogy a magas hőmérséklet a szokásosnál jobban próbára teszi ezek technikai eszközeit, rendszereit.

A sok-sok napsütés mellett csak időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet és csak helyi záporok, zivatarok frissítik átmenetileg a nagy meleget. Állóvizeink hőmérséklete kíváló, használjuk ki a remek strandidőt!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ma a Dél-Dunántúli régióra narancs, az ország többi részére a legmagasabb, vörös hőségriasztást adta ki. A veszélyjelzések szerint holnap már az egész ország pirosba borulhat, azaz a nyár legmelegebb napjai jönnek.

Ma viszont a keleti országrészben, csütörtökön elsősorban a
nyugati és a középső megyékben valószínű zivatar, viharos (60-80
km/h) széllökés kíséretében. Egy-egy helyen heves zivatar sem zárható
ki, amihez jégeső (jégátmérő 2 cm fölött), 90 km/h-t meghaladó
széllökés, illetve felhőszakadás (30 mm fölötti csapadék) társulhat.

A hőségre vonatkozó figyelmeztetés legmagasabb figyelmeztetést akkor adja ki a Szolgálat, amikor a napi középhőmérséklet tartósabban legalább egy átlagos magyarországi megyének megfelelő területen (legalább 3 egymást követő napon) 27 fok fölött várható.

Ilyen időjárási helyzetekben a hajnali hőmérséklet jellemzően 20 fok, a délutáni hőmérséklet pedig 35 fok felett alakul.

Az OMSZ több régióra is harmadfokú hőségriasztást adott ki, a napi középhőmérsékletek ugyanis többfelé meghaladhatják a 27 fokot.

Folytatódik a változóan felhős-napos, igen meleg idő - írja az Időkép előrejelzése. Elsősorban a keleti tájakon növekszik meg időnként erősebben a felhőzet, itt egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat, melyet jégeső, illetve viharos  szél kísérhet. A csúcshőmérséklet 31 és 36°C között alakul.

Csütörtökön többnyire derült égre ébredhetünk, majd napközben főként nyugaton erősebben megnövekszik a felhőzet, szórványosan kialakulhat hűsítő zápor, zivatar. Zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet a szél. Reggel 18, 23°C, délután 32, 38°C várható.

A hét nagy részében sok napsütésre készülhetünk délutánonként megnövekvő gomolyfelhőzettel elszórtan záporokkal, zivatarokkal. Előreláthatólag vasárnap egy gyenge hidegfront nyomán kissé mérséklődik a hőség.

A térség felett kiépült anticiklonnak, a hazánk fölé áramló meleg, szubtrópusi légtömegeknek köszönhetően igazi kánikulai napokkal okoznak majd némi fejfájást a munkába igyekvőknek, nyaralóknak, időseknek egyaránt.

A maximumok jóval az ilyenkor megszokottnál magasabban alakulnak, igazi kánikula várható, elvétve alakulhatnak ki frissítő záporok, zivatarok. A maximumok kedden már 32-36°C körül, szerdától péntekig pedig még helyenként ennél magasabban is alakulhatnak makd.

Az nagyon erős, helyenként extrém UV sugárzás miatt 11-15 óra között veszélyes a napon tartózkodni, ugyanis még magas faktorszámú fényvédő termékek mellett is leéghet a bőr. Emellett ha nem fogyasztunk megfelelő mennyiségű folyadékot (2-3 liter/nap), könnyen kiszáradhatunk, s ez fejfájáshoz, szédüléshez, súlyosabb esetekben ájuláshoz vezethet. A meleg miatt hőgutát is kaphatunk, a túlzott napozás pedig napszúráshoz vezethet, mely ugyancsak súlyos tüneteket okozhat: láz, hidegrázás, fejfájás, szédülés, hányás. Otthonunkban a szellőzést mindenképpen halasszuk az esti órákra

Vasárnap és hétfőn főleg nyugaton és északon átmenetileg több helyen fordulhat elő zápor, zivatar. Kissé mérséklődhet a forróság.

hőség 2010 british airways riasztás A szerkesztő ajánlja makroadatok IMF Költségvetés 2012-2013 forintárfolyam Apple Hitelek: lakás A második Orbán-kormány autó paller juditGfK kánikula Adósságválság az EU-ban makromutatók Részvénypiacok Emil Boc időjárás fogyasztási cikkek Deviza- és árupiac Suppan Gergely adó OMSZ Európai Unió Amerikai piac - napi elemzés Ryanair UniCredit Jelzálogbank Zrt. Oszkó Péter