Világgazdaság

Még drágább is lehet a cukor

Nincs realitása a hatósági áras cukornak Magyarországon, és további drágulás is elképzelhető. A hazai folyamat hátterében – az árupiaci folyamatok mellett – a kiapadt készletek, a magas áfakulcs és az import visszaesése áll.

További drágulás is jöhet a hazai cukorpiacon, pedig a jelenlegi, kilogrammonként 350-360 forintos átlagár bő másfélszerese a tavalyinak – vélik a szakértők. Hazai cukoripari szereplők szerint ez a folyamat nem véletlen, legfőbb okának az tekinthető, hogy az 2005-ös reformja nyomán Magyarország önellátása alaposan felborult, így a korábbi 401 ezer tonnás kvóta 105 ezerre csökkent. Magyarország cukorfogyasztása éves szinten 300 ezer tonna körül alakul, így az ország EU-s importra szorul, jelenleg azonban az unió más országainak sincs exportálható feleslege. A képet árnyalja az is, hogy a reform során az addig jelen lévő három csoportból kettő kivonult a magyar piacról, így kizárólag az osztrák Agrana érdekeltségébe tartozó Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyára maradt meg.

Komoly zavarokat okoz, hogy az importcukor ugyanakkor a közelmúltbeli világpiaci árak mellett a tervezettnél lényegesen kisebb mennyiségben érkezik az EU-ba – állítja a Magyar Cukor Zrt. Bráth Zoltán igazgatósági elnök által aláírt közleménye. Az a helyzet állt elő, hogy a kedvezményes importkvóták birtokosai a világpiacon többet kaptak a cukorért, mint ha az EU-ba szállították volna.

Johann Marihart, az Agrana vezérigazgatója szerint a magas – az Ausztriában használt 10 százalék helyett 25 százalékos – áfakulcs és a „cukordeficit” tehető felelőssé a magyarországi árakért – közölte a vezető az osztrák APA hírügynökségnek adott interjújában. Nagy gondot okoz még az is, hogy Ausztriában minden cukorkészletet szerződéssel kötnek le, így „kisegítő” szállítmányokat nem is lehet Magyarországra küldeni. A világpiaci áremelkedés azért is érinti érzékenyebben Magyarországot, mert a hazai élelmiszer-kiskereskedelemben csak igen rövid távú cukorszállítási szerződéseket kötnek.

Felmerült, hogy a nyersanyag drágulásának hatósági árral gátat lehetne szabni, de úgy tűnik, ez az elképzelés kivitelezhetetlen. A Világgazdaságnak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő szakértő elmondta, korábban létezett már a piacon a hatósági ár bizonyos fajtája a cukor kereskedelmében intervenciós ár néven, de az arra vonatkozott, hogy nem engedték az árat egy bizonyos szint alá csökkenni. A jelenlegi helyzetben a szó szoros értelmében vett hatósági ár gyakorlatilag elképzelhetetlen, nincs rá lehetőség, hogy az egyik uniós tagállam plafont határozzon meg a cukor árában. A szakértő szerint a most kialakult helyzet egy hosszabb, európai szinten már korábban előre jelezhető folyamat eredménye – bár a fogyasztók számára csak az elmúlt két-három hónapban lett igazán érzékelhető –, ennek ellenére az Európai Bizottság csak februárban kezdett bele olyan átmeneti importszabályok kidolgozásába, amelyek a piaci helyzet rendezését lehetővé tehetik. A cukor árának további alakulásában annak lesz meghatározó szerepe, hogy az Európai Bizottság mikorra teszi lehetővé pótlólagos mennyiségek piacra kerülését, és hogy addigra a világpiacon az árak milyen irányban alakulnak. Elvileg a piacra nem dobható készletből 0,5 millió tonna felszabadítható lenne, ez nagyban enyhítene a jelenlegi helyzeten Európában.

A rohamos drágulásra részben a hazai boltok készleteinek felvásárlásával, a határ menti területeken pedig – az általában lényegesen alacsonyabb árakat kihasználva – „cukorturizmussal” reagáltak a fogyasztók. Ezt a CBA hálózatában is érzékelni lehet – mondta el a Világgazdaságnak Fodor Attila, a társaság kommunikációs vezetője. Hozzátette: ekkora mértékű felvásárlási lázat rég nem tapasztaltak, a szokásos mennyiség két-háromszorosát is eladják a napokban, így néhány egységben 20 kilogrammban limitálták a naponta fejenként vásárolható mennyiséget a továbbértékesítés elkerülése érdekében. Egyelőre a lánc valamennyi boltjában zavartalan az ellátás, de a beszerzés igen nehézkes, sok esetben már nem is az ár kérdéses, hanem a megvásárolható mennyiség. A kilátásokról szólva Fodor Attila elmondta, a CBA is kénytelen a felfelé ívelő árakat tudomásul venni, ráadásul most úgy tűnik, a cukor ára továbbra is emelkedik.

Csúcson

A fehér cukor ára 30 éve nem látott magasságot ért el az elmúlt időszakban, miután tőzsdei jegyzése 600 euró körül mozgott tonnánként. Ebben a globális cukorkereslet egyenletes növekedése és néhány meghatározó cukorexportőr ország vártnál lényegesen alacsonyabb termelése, valamint a készletek hirtelen csökkenése játszik szerepet.


CBA Magyar Cukor cukor