BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatvanötödik születésnapján erősödik a forint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
65 éves ma a forint. 1946. augusztus elsején váltotta le a pengőt. 1 forint 400 kvadrillió pengőt ért (ez 29 darab nulla a 4-es után). Ha pengőben kifejezve nem is mutatna szépen az euró árfolyama, a forint jó formában, 268 körül kezdi a napot – írja Bálmi Károly, a Commerzbank közgazdásza napi devizapiaci kommentárjában.

Az enyhe erősödés újra tőlünk független tényezőnek köszönhető - az amerikai adósságplafon megemeléséről szóló megállapodás eredménye. A forint április óta, egy-két kilengést leszámítva, a 264-268-as sávban mozgott, így ha marad is a jó hangulat, nem számítunk nagy erősödésre. Az árfolyam mozgását továbbra is a globális hangulat fogja befolyásolni – vélekedett Bálmi Károly.

Obama bejelentette, hogy megállapodtak a pártok a csomag részleteiről. Bár a szavazás még csak ma várható, biztosra vehető, hogy a csomag megkapja a szükséges támogatást. A piacok örülnek, bár ez (hasonlóan a görög sztorihoz) inkább csak megkönnyebbülés, mivel a csomag paraméterei alapján a közvetlen baj (a csőd) elkerülhető, de közép és hosszú távú megoldást nem nyújt a költségvetés bajaira – írja a szakértő. Kiemeli: a hitelminősítők a részletek pontos megismerése után hoznak döntést az esetleges leminősítésről, de erre a piacok lélekben már felkészültek.

„Pénteken a csomag körüli huzavona miatt már amúgy is ideges piaci hangulatban érkezett a második negyedéves amerikai GDP adat. Erre mondják, hogy hab a tortán, a lassabb növekedésre mindenki a számított, a várt 1,8 százalék helyett 1,3 százalék lett az adat. Ezzel párhuzamosan közölték az első negyedéves felülvizsgált adatot is, a végleges adat az előzetesen publikált 1,9 százalék helyett 0,4 százalék (!) lett. Az USA viszonylatában pedig 0,4% gyakorlatilag stagnálást jelent. Stimulusok ide vagy oda” – írja Bálmi. Az elemző szerint erősen kétséges, hogy ha a FED elindítaná a Quantative Easing 3 programot (mennyiségi monetáris könnyítés – A szerk.), az tudna-e hatékony élénkülést hozni, valószínűleg csak az infláció gerjesztésében jeleskedne. Bármily furcsa, de a rossz GDP adat erősítette a dollárt, ami még mindig a világ első számú tartalékdevizája, és valószínűleg az is marad.

A frank/forint kapcásn megjegyzi, pénteken újabb csúcsot ért el az árfolyam a 238.94-es szinttel. A hétvége közeledtével a piacokon úrrá lett a rosszkedv, a frank 1.13 közelébe erősödött az euróval szemben. A megállapodás hírére ma reggel némi korrekció következett, de ez egyelőre csak szépségtapasz, továbbra is 235 környékén az árfolyam a forinttal szemben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.