Világgazdaság

Stiglitz: Az euró olyan, mint a rántotta: nem lehet visszatenni a tojásba

Németországnak még több adósságot kellene magára vállalnia, a spórolás pedig már nem segít tovább - nyilatkozta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.

Stiglitz szerint jelenleg az Egyesült Államokban nagyobb a veszélye, ám az is mindössze 30 százalék körüli. Végeredményben azonban nem az számít, hogy a gazdaság zsugorodik-e vagy sem, hanem az, sikerül-e új munkahelyeket teremteni. Márpedig Amerika egyelőre nagyon messze áll ettől és Európában sem sokkal jobb a helyzet.

Az euró jövője elsősorban attól függ, hogy karolják fel az ügyet a monetáris unió vezetői - vélte a közgazdász. Sajnos az euró megmentéséhez vezetó politikai folyamat meglehetősen komplikált, a döntések pedig megbukhatnak az egyes tagországok ellenállásán.

A kérdésre, miszerint Németországban sokan már nem hisznek a közös fizetőeszközben, Stiglitz úgy reagált: az euró azonban olyan, mint a tojás; ha már elkészült a rántotta, nem könnyű visszapréselni a héjába a tojást. A jelenlegi helyzetben nagyon sokba kerül fenntartani az eurót, azonban még többe kerülne, ha a rendszer szétesne. A vállalatoknak nehezebb lenne az üzletmenet, ráadásul a pénzintézetek is nehézségekbe ütközne kezelni a hiteleiket a bajba került országokban. Ezen felül Németország kereskedelmi partnereit is rosszul érintené a váltás.

Az euró fenntartása természetesen jelenleg nem olcsó, ám végeredményben még mindig nem drága. Annak idején, 1998-ban Brazíliának óriási nehézségei voltak, de az IMF-től kapott pénzből sikerült talpraállnia. A hiteleket visszafizette, most pedig stabil alapokon nyugszik a gazdasága.

Az Európai Központi Bank valami hasonlót csinál, amikor pénzt ad kölcsön a bajba jutott országoknak, hogy azok ki tudják fizetni az esedékes törlesztőrészleteiket a hiteleik és hozamokat az állampapírjaik után. Az európai közgazdászok azonban csak nehezen értették meg, hogy nem csak az féken tartása a központi bank feladata, hanem a pénzügyi szektor egyensúlyának biztosítása is. Sajnos az európai szabályozók ebből a szempontból nem túl rugalmasak - mondta Stiglitz.

Hosszú távon a további megtakarítás már nem segít - láthattuk ezt az 1929-es példákon vagy Argentinában, ahol az IMF valami hasonlóval probálkozott, nem túl sok eredménnyel.

Németország egyelőre nincsenek adósságproblémái, a kormányzat is tud felvenni hiteleket a nemzetközi piacokon, a német gazdaság növekedése pedig az egész eurózónának lökést adhatna. Az alapkamat jelenleg nagyon alacsony, egy sor olyan van a piacon, amely jobb hozamot biztosít, mint a pénz lekötése. Az adósságtól rettegő cégeket azonban stimulálni kéne, például olyan jogszabályokkal, amelyek adókedvezményt adnának a sokat beruházó cégeknek - fejtette ki véleményét a Novel-díjas közgazdász.

Autók BÉT - Napi események elemzések - Gazdaság és Pénzügy Lakossági energia és üzemanyagárak kutatás turizmus Gyógyítás-finanszírozás IMF Vállalati jelentések Nyugdíjkérdés Magyarországon Külföldi lapvélemények Orbán Viktor Felmérések autóipar Elemzői vélemények adósság Hitelek: lakás A második Orbán-kormány oktatás Gyurcsány Ferenc autó gyógyszeripar felbomlás A KSH jelenti repülés Reklám és Média Adósságválság az EU-ban Részvénypiacok A szociális és adórendszer átalakítása fogyasztási cikkek eurózóna A munka világa fogyasztóvédelem Deviza- és árupiac Fúzió és akvizíció Zöld ügyek Szakszervezet - Érdekképviselet utazás Európai Unió ösztönzés Fővárosi ügyek Egyesült Államok ingatlanpiac válság Gazprom infokommunikáció Egészségügy - Gyógyítás Adórendszer Magyarországon