Döntött a bíróság: nyertek az Amerikaiak
"Az ország legmagasabb szintű bírósága beszélt. Folytatni fogjuk e törvény végrehajtását és együtt fogunk működni abban, hogy javítsunk rajta, ahol tudunk" - hangoztatta Barack Obama.
"Amit nem fogunk tenni - amit az ország nem engedhet meg magának - az az, hogy újravívjuk a két évvel ezelőtti politikai csatákat vagy hogy visszatérjünk oda, ahogy a dolgok álltak. A mai bejelentéssel eljött az ideje annak, hogy továbblépjünk" - mondta az amerikai elnök.
Rámutatott, hogy az egészségügyi reform valamikor kétpárti támogatásra támaszkodhatott, mások mellett republikánus kihívójáéra, Mitt Romney-éra is.
Obama hangsúlyozta, hogy a legfelsőbb bíróság határozata megerősítette azt az alapvető elvet, hogy az Egyesült Államokban, a világ leggazdagabb országában, a betegsége miatt senki sem mehet anyagilag tönkre. Az elnök szerint az ítélet azt jelenti, hogy a megromlott egészségi állapotú embereket nem érheti diszkrimináció és hogy a minőségi ellátás elérhetővé válik az emberek számára.
A Rasmussen Reports csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint egyébként az amerikaiak 54 százaléka egyetértett volna azzal, ha a legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek minősíti az egészségügyi reformot.


