A Pázmány Péter Katolikus Egyetem menedzsmentjének központi fejlesztése
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem menedzsmentjének központi fejlesztése (TÁMOP-4.1.1/A-10/2/KMR-2010-0013) elnevezésű projekt zárórendezvényére 2012. október 25.-én, csütörtökön került sor, melynek során a négy alprojekt eredményei kerültek bemutatásra: az alumni rendszer (ALUMNI), a megújult minőségbiztosítási rendszer (MBR), a komplex adattár alapú vezetői információs rendszer (AVIR), és a diplomás pályakövető rendszer (DPR).
Az Új Széchenyi Terv által támogatott projekt a PPKE intézményi menedzsmentjének hatékonyabb működését hivatott elősegíteni, konkrét célja az irányítási és menedzsment rendszer egységesítése, és korszerű IT alapokra helyezése volt. A záróeseményen az alprojektek szakmai vezetői ismertették a fejlesztések hátterét és eredményeit.
ALUMNI – Az alprojekt keretében egységes alapokon nyugvó egyetemi alumni rendszer került kiépítésre. Az adatbázis-építésen túl, szervezetépítésre, alumni kiadvány megjelentetésére, önálló portál fejlesztésére került sor, valamint az úgynevezett Pázmány Kártya Program kidolgozására, mely több ezer jelenlegi és egykori hallgatónak, oktatónak és nem oktató munkatársnak biztosít kedvezményeket.
MBR – Az egyetem egyházi és társadalmi küldetéséhez, valamint a felsőoktatási környezethez igazodó minőségbiztosítási rendszert dolgozott ki. A hazai, illetve nemzetközi szabványok alapján kidolgozott kézikönyv és szabályzat egyaránt garantálja a minőségi szemlélet fejlődését, a vezető szerep megőrzését, és a versenyképesség fokozását.
AVIR – A stratégiai döntések támogatására olyan egyedi, intézményre specializált vezetői információs rendszert fejlesztett az egyetem, amely a tanulmányi és ügyviteli rendszerekben tárolt adatokból minőségileg új információkat hordozó riportokat állít elő. Ez a tudás, mint a modern irányítás elengedhetetlen eszköze az egyetem vezetőségének, felhasználóinak rendelkezésére áll.
DPR - A diplomás pályakövető rendszer fejlesztésének célja az volt, hogy az egykori hallgatók munkaerő-piaci helyzetének felmérése révén szerzünk olyan releváns információkat, amelyek a leendő és jelenlegi hallgatókat segíthetik az életpályájuk megtervezésében, az intézmény számára pedig lehetőséget biztosítanak a munkaerő-piaci igények és adottságok figyelembevételére a stratégiaalkotás során.



