Telenergia és áramfon

Az okos mérési pilotok elindulása, az MVM távközlési és a Magyar Telekom energetikai szerepvállalása kapcsán is felmerül a kérdés: van-e más hasonlóság is az energetika és a távközlés között, mint hogy mindkettőnek kell közműadót fizetnie januártól? Válhat-e egyszerű közművé a teljes távközlés, vagy innovatív iparággá az energetika? Használhat-e a két terület közös infrastruktúrát, üzleti modellt? Összekapcsolódik-e értékláncuk?

Ezek talán a legfontosabb kérdések, amelyek meghatározzák, elterjed-e a két iparágat egyszerre kiszolgáló vállalati modell. Bár a távközlési és különösen a mobilkommunikációs cégek vezetői igyekeznek minél inkább elkerülni, sok jel mutat a szolgáltatás egyszerű közművé válásának irányába. A legegyértelműbb talán az elterjedtség: 2011-ben 2,9 millió vezetékes telefon, 11,7 millió mobiltelefon és 4,3 millió internetelőfizetés volt Magyarországon. Összevetve ezt az 5,5 millió villamos-energia és a 3,5 millió alatti gázfogyasztói számmal látható, hogy a telefon és az internet éppen olyan alapvető szolgáltatássá vált, mint az energia.

Az ügyfelek, és a szabályozói környezet is a távközlés egyszerűsítésére törekednek: egyes díjtételek maximális lehetséges szintjére és a rejtett, vagy nehezen kiszámítható költségek leépítésére magyar és uniós jogszabályok, míg a könnyen érthető kevés díjtípust alkalmazó tarifára a vevői igények szorítják a szolgáltatókat.

A távközlés és az energiaszolgáltatás hasonlósága nem csak „közműszerűségükben” merül ki. Eltekintve ugyanis néhány apróbb különbségtől (például hogy mp, kWh vagy J a számlázás alapja), ugyanúgy a teljes lakosságot megcélozva, ugyanúgy alapdíjból és fogyasztási alapú díjból álló havi számlázással és ugyanolyan, főleg számlareklamációt, műszaki problémát és értékesítési/csatlakozási kérdéseket kezelő ügyfélszolgálattal kell mindkét iparágban szolgáltatni.

Még az infrastruktúra közös használatára is vannak példák, de ezek felhasználási köre behatárolt, várhatóan a távközléssel kapcsolatos igények legnagyobb részét sosem fogja tudni az energiahálózat kielégíteni. Az áramhálózat például használható kommunikációra és az elektromos vezetéknek sok előnye van e szempontból – elsősorban persze az, hogy szinte már mindenhova kiépítették –, csak éppen nem adattovábbításra van optimalizálva. Így aztán a rohamos ütemben növekvő sávszélességi igényekkel a technológia nem tud lépést tartani.

Míg a vezetékes internet itthon is elterjedt megoldásai bőven 100 Mbit/s feletti sebességet biztosítanak a lakossági felhasználók számára, az elektromos hálózaton nyújtott szélessávú adatszolgáltatás, ahol egyáltalán van, nem gyorsabb 3 Mbit/s-nál, ez pedig a még mobil internet sávszélességénél is alacsonyabb. Okos mérésre, gépek vezérlésére, lakáson belüli adattovábbításra azonban alkalmas a technológia. Az áram- és telefoninfrastruktúra közös használatában másféle szinergiák is vannak: a telepítésben és karbantartásban sok a hasonló feladat, a nagyfeszültségű hálózat oszlopai pedig például optikai kábelek vezetésére és mobil átjátszóállomások létesítésére is megfelelőek lehetnek.

A gázvezetékekbe optikai kábelt húzó úgynevezett fiber-in-gas megoldásnál a kommunikáció sebessége és minden egyéb tulajdonsága is megegyezik a normál vezetékes távközlési hálózatéval – hiszen ugyanazt a kábelt húzzák ki –, mégsem beszélhetünk igazán konvergenciáról.

Továbbra is két külön vezeték, két külön hálózat működik párhuzamosan az energia- és a távközlési szolgáltatásra – a szolgáltatók kis túlzással csak a dupla földmunkát spórolják meg. Ez sem kevés, de a közös hálózattól messze van.

A két iparág értéklánc-megközelítésében vannak más különbségek is, amelyek a közeljövőben történő összeolvadást megakadályozzák. Gondoljunk például arra, hogy a felhasználói eszközök a távközlésben kiemelt jelentőséggel bírnak, az energetikai értékláncban azonban meg sem jelennek. Ennek oka részben a lakossági piaci árszabályozás, ami nem ad valódi lehetőséget eszköz-szubvenció árba építésére, részben az eltérő élettartam: míg mobiltelefont átlagosan 1,5-2 évente cserélünk, hűtőszekrényt 8-12 évente. Így a fogyasztót gyakrabban lehet vásárlásra bírni új mobiltelefon vagy táblagép felajánlásával, mint új tűzhellyel vagy mosógéppel.

Az okos mérés elterjedésével és a telekommunikáció további „közművesedésével” a két iparág hasonlósága tovább nő, de egyes különbségek a technológiába és üzleti logikába kódoltak, nem várható változásuk. Így valószínűbb, hogy egy-egy funkcióban (tarifálás, értékesítés, számlázás, hálózat-karbantartás stb.) kapcsolódnak össze a két szektor vállalatai, mint hogy energia- és távközlési teljes értékláncot egyszerre átfogó vállalatok jöjjenek létre.

Az azonban jól látszik, hogy a közeledésben mindkét félnek van mit tanulnia. Az energiacégeknek ki kell tudni használniuk az okosmérés lehetőségeit, elsajátítva az adatbányászat, az innovatív termékfejlesztés és tarifálás mikéntjét, megújítva arculatukat és ügyfélkezelésüket. A telekommunikációs cégeknek pedig infrastruktúrájukat és közművesedő alaptermékeiket kell minél költséghatékonyabban kihasználni, miközben „előremenekülnek” az új területek felé, és tartalomszolgáltatással, új eszközstratégiával vagy más, az alaptermékekhez csak lazán kapcsolódó szolgáltatásokkal biztosítják a folyamatos megújulást.