BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar sonkát húsvétra

Nőni fog az import hústermékek ára a húsvéti forgalomban, ám részben emiatt arányuk némileg visszaszorulhat. A gyenge forint nem kedvez a behozatalnak, és technológiai okokra is visszavezethető, hogy a húsvéti szlovák húsdömping már a múlté

Átalakítja az élelmiszer külkereskedelmének szerkezetét a gyenge forint, és – más tényezők miatt is – módosul az év első élelmiszer-kereskedelmi felfutása, a húsvéti kínálat is. A forint mélyrepülése nem jó a fogyasztóknak, és de az exportáló cégeken túl a hazai piacra termelő vállalatoknak is kedvez, hiszen – egy pontig – képes távoltartani a külföldi termékeket.

A forintgyengülés is szerepet játszik abban, hogy a húsiparban az élősertés importja érdemben csökkent, a húsalapanyag behozatala azonban még növekedett is – mutatott rá egy látszólagos ellentmondásra lapunknak Éder Tamás. A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint ennek oka, hogy a húsfeldolgozók jelentős része egyre inkább célzottan vásárol alapanyagot. „Ha a külföldi élősertés olcsó, megéri megvenni, és a feldolgozás profiljába nem illő húsrészeket más módon hasznosítani. Ha azonban drága – mint most, a gyenge forint idején –, akkor az ipar csak azt a néhány húsrészt, például apróhúst, kolbászhúst vásárolja, amire szüksége van, hiszen az egyéb darabokat nehezen tudná értékesíteni.” Éder rámutatott arra, hogy ezzel párhuzamosan megnövekedett a hazai élősertés exportja is, vagyis „a korábbiakkal ellentétben ma egyre nagyobb mennyiségben kerül exportra az alacsonyabb hozzáadott értéket képviselő élőállat, és növekszik a magasabb feldolgozottsági fokon lévő húsrészek behozatala. Ez nem szerencsés a külkereskedelem szerkezete szempontjából.”

A hagyományos húsvéti termékekről szólva Éder Tamás kijelentette: „a boltokban kapható hagyományos füstöltáru döntően magyar termék, a korábbi években tapasztalható szlovák dömping mára jelentősen zsugorodott. Akkor a szlovák behozatal oka a sonka megnevezés eltérő használata volt, valamint az, hogy korábban sok magyar cég nem rendelkezett a gyorspácolt, főtt termékek gyártásához szükséges technológiával. Azóta az élelmiszerkönyveket harmonizálták, a magyar cégek pedig technológiai beruházásokat eszközöltek, így mára nagy mennyiségben már nem éri meg szlovák füstöltárut behozni, bár kisebb mennyiségben most is van importáru a boltok polcain” – tette hozzá Éder Tamás.

Ellenkező hatások

„Tény, hogy a forint gyengülése drágítja az importot, ám tavalyhoz képest az inflációs nyomás gyengül. Az árfolyam drágító hatása mellett tehát van ellenkező irányú hatás is” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára lapunknak elmondta: „Érdemi az alapanyag-import is, különösen a hazai húsiparban. Ez gyenge forint esetén valóban drágíthatja a késztermék árát” – mondta el Vámos György, aki szerint az alacsony szintű fogyasztás miatt a gyártók és a kereskedők egyaránt érdekeltek az áremelkedés csillapításában. Ennek ellenére a főtitkár szerint egyes, importból származó termékek esetében áremelkedésre lehet számítani.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.