Világgazdaság

Ezermilliárd dolláros növekedést hozhat a világkereskedelmi reform

Történelmi jelentőségű megállapodás született szombaton az első átfogó világkereskedelmi reformról a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) konferenciáján az indonéziai Bali szigetén.

A 160 ország szakminiszterének részvételével zajló konferencián egyhangúlag megszavazták azt az intézkedéscsomagot, amelytől szakértők a globális fellendülését várják. A konferencia résztvevői elfogadták az áruforgalomra vonatkozó szabályokat, öt, agráriumot érintő dokumentumot szavaztak meg, köztük az élelmiszer-biztonsági megállapodást, illetve négy, a legfejletlenebb országok támogatásáról szólót.

Azután hozták tető alá az átfogó kereskedelmi megállapodást, hogy Kuba elállt az intézkedéscsomag elleni vétóval való fenyegetéstől. Kuba az utolsó percben közölte, hogy nem hajlandó elfogadni a megállapodást, mert az nem járul hozzá a szigetország elleni amerikai embargó feloldásához.

A bali konferencián született egyezség a WTO első globális kereskedelmi megállapodása a szervezet megalakulása, 1995 óta. Egyes becslések szerint a megállapodás akár 1000 milliárd dolláros növekedést hozhat a világgazdaságnak. A megállapodás emellett megmenti a szervezetet az összeomlástól, és újraéleszti a bizalmat az iránt, hogy a WTO a 12 évig tartó eredménytelen tárgyalások után mégis képes leépíteni a világkereskedelmet akadályozó tényezőket.

"Történelmünk során most első ízben a WTO valóban betartotta az ígéreteit" - hangoztatta Roberto Azevedo főigazgató a meghatottság könnyeivel küszködve.

A bali megállapodás-csomag révén pont kerülhet a liberalizációjáról szóló dohai WTO-tárgyalásokra, amelyek 2008-ban rekedtek meg. A szombaton tető alá hozott átfogó kereskedelmi megállapodás lényege az, hogy a vámeljárások egyszerűbbé és átláthatóbbá tételével lebontja a nemzetközi áruforgalom fellendítése előtt álló akadályokat, felvázolja a világkereskedelem első globális reformját, és előirányozza a jogilag kötelező érvényű WTO-dokumentumok aláírását első ízben a szervezet megalakulása óta.

Roberto Azevedo november végén még úgy nyilatkozott, hogy 2013 végéig már nem lesz közös világkereskedelmi megállapodás. Arra figyelmeztetett, hogy a kudarcnak súlyos következményei lehetnek a világkereskedelemre nézve. Maga a WTO is rosszul fog járni, mert veszít a hitelességéből és esetleg már csak egyfajta kereskedelmi bíróságként fogják kezelni, nem pedig olyan fórumként, ahol kereskedelmi megállapodásokat tudnak kötni a tagok. Azevedo ezért mindent megtett a tanácskozás sikere érdekében, tíz héten át koordinálta Genfben a világ különböző pontjairól érkezett kereskedelmi diplomaták maratoni tárgyalásait.

A fejlődő országok, például India foggal-körömmel ragaszkodtak ahhoz, hogy csak lépésenként építsék le az agrárszubvenciókat. Négy év átmeneti időszakot kaptak, amíg még használhatják a hatósági árakat. Ezt egyebek között fejlesztési segélyek ígéretével próbálták ellensúlyozni a fejlett országok. Vita tárgya volt a nemzetközi áruforgalom bürokratikus akadályainak leépítése, a vámszabályok módosítása is.

Kereskedelmi Világszervezet világkereskedelem Kuba embargó WTO áruforgalom megállapodás agrárszubvenció Bali globális kereskedelem India Roberto Azevedo