Világgazdaság

Schiffer András és Szél Bernadett vezeti az LMP országos listáját

Schiffer András vezeti az LMP országos listáját a tavaszi parlamenti választáson. Ezt a listán másodikként szereplő Szél Bernadett jelentette be a Lehet Más a Politika kétnapos jelöltállító kongresszusa közben tartott vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatón.

A két társelnök egyéniben is indul majd, Schiffer András a budapesti 1. választókerületben, míg Szél Bernadett a Pest megyei 2. választókerületben, Budaörsön. Az LMP nem nevez meg miniszterelnök-jelöltet.

Az már szombaton eldőlt, hogy az LMP európai parlamenti listájának élén Meszerics Tamás közpolitikai ügyvivő áll majd. A sajtótájékoztatón megjelent az országos lista első tíz jelöltje: Schiffer András és Szél Bernadett mellett Ikotity István, Sallai Róbert Benedek, Schmuck Erzsébet, Keresztes László Lóránt, Gertsmár Ferenc, Lengyel Szilvia, Csarnó Ákos és Moldován László.

Az országos lista első tíz helyén szereplő jelöltek közé a párt jelenlegi, héttagú frakciójából a két társelnök mellett csak Lengyel Szilvia került be, nyolcadikként. A párt képviselői közül hárman - Ertsey Katalin, Osztolykán Ágnes és Vágó Gábor - korában jelezték, hogy nem indulnak az áprilisi választáson.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy Mile Lajos miért nincs az első tíz között, Schiffer András azt felelte, rendkívül bonyolult jelöltállítás során született meg a lista, és tervezni sem lehetett, hogy ki hányadik helyre kerül majd. Hozzátette, remélik, hogy meglepetést tudnak okozni, és a 13. helyezett (Mile Lajos) is bekerül az Országgyűlésbe.

A frakcióvezető egy másik kérdésre válaszolva úgy vélekedett: akár arra is van lehetőségük, hogy tízszázalékos eredményt érjenek el. Schiffer András újra hangsúlyozta, hogy mind a 106 egyéni választókerületben állítanak jelöltet, közülük 22-en nők lesznek, 28-an pedig korábban valamelyik magyar zöld mozgalomban tevékenykedtek. Az egyéni jelöltek között megtalálható két szakszervezeti vezető, illetve ott van a volt fideszes szekszárdi önkormányzati képviselő, Hadházy Ákos. Fejér megyében a bicskei körzetben Varga György, Felcsút volt polgármestere, Hódmezővásárhelyen pedig Nagy Bandó András humorista indul a színeikben.

Schiffer András egy kérdésre azt felelte, akkor lenne boldog, ha a mostaninál sokkal nagyobb belső küzdelem folyna az LMP-ben a pozíciókért. Hozzátette, mint minden demokratikus pártban, náluk is vannak személyi ambíciók.

Osztolykán Ágnes azért nem indul, mert úgy érezte, nem tudna jó lélekkel pártpolitikusként tovább szolgálni - mondta a politikus. A párt programját február folyamán mutatják be a nyilvánosságnak.

 

LMP Lehet más a politika Schmuck Erzsébet Budapest Felcsút schiffer andrás Csarnó Ákos Sallai Róbert Benedek Vágó Gábor Ertsey Katalin Budaörs Meszerics Tamás Bicske Varga György Ikotity István Gertsmár Ferenc Osztolykán Ágnes Hódmezővásárhely országos lista Lengyel Szilvia választások közpolitikai ügyvivő Moldován László Hadházy Ákos Keresztes László Lóránt Nagy Bandó András Mile Lajos Szél Bernadett