Világgazdaság

Legkésőbb május 1-jéig megalakul az új szerb kormány

Legkésőbb május 1-jéig megalakul az új szerb kormány - jelentette ki vasárnap Rasim Ljajic kormányfőhelyettes a belgrádi Pink televízióban.

A politikus szerint Szerbiának nincs vesztegetni való ideje, minél hamarabb meg kell kezdeni a tervezett gazdaságélénkítő reformokat. Az említett reformok körül forognak az előrehozott parlamenti választások ígéretei is. A munkahelyteremtés, a nyugdíjak emelése és a fiatalok foglalkoztatása ígérete mellett azonban megjelentek olyan figyelmeztetések is, amelyek szerint az új kormánynak inkább megszorító intézkedéseket kell majd foganatosítania, vagyis nem lesz mód a járulékok összegének emelésére.

A március 16-i választásokon valószínűleg 18 párt, illetve koalíció indul. A Köztársasági Választási Bizottságnak (RIK) a február 28-i határidő lejártáig húsz politikai párt, koalíció, tömörülés, illetve szervezet adta át jelentkezését. Eddig 14 listát fogadtak el, négy pártnak pedig további 48 órát adtak arra, hogy a hiányosságokat pótolja. A választási bizottságnak március 5-ig van ideje véglegesíteni a szavazáson indulók névsorát.

Az előre hozott parlamenti választásokon egyetlen magyar párt indul önállóan, a Vajdasági Magyar Szövetség. Az öt kisebb vajdasági magyar párt közül három (Magyar Remény Mozgalom, Magyar Polgári Szövetség, Magyar Egység Párt) egy bosnyák-horvát kisebbségi listához csatlakozott, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége Boris Tadic volt köztársasági elnök új pártjával, az Új Demokrata Párttal indul koalícióban, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt pedig nem vesz részt a választásokon.

A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez lesz a tizedik parlamenti választás, s egyben a hetedik rendkívüli választás. A valamivel több mint 6,7 millió szavazó a parlament 250 képviselői helyéről dönt. Az alkotmány értelmében a választási eredmények kihirdetését követő 30 napon belül meg kell tartani az első parlamenti ülést, az új összetételű országgyűlésnek pedig három hónapja van a kormány kinevezésére, különben ismét új választásokat kell kiírni.

RIK Magyar Egység Párt Szerbia Vajdasági Magyar Szövetség Köztársasági Választási Bizottság Vajdasági Magyar Demokrata Párt Magyar Remény Mozgalom Rasim Ljajic kormányfőhelyettes Boris Tadic Magyar Polgári Szövetség szerb Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége Új Demokrata Párt