Mindig nagy öröm a 11 éves kislányomat reggelente iskolába vinni, ilyenkor gyakran nagy felismerésekre is jutok. Ez volt a helyzet múlt héten is, amikor a nagy sikerű Disney-filmmel, a Jégvarázzsal kapcsolatban olyan dologra mutatott rá, ami teljesen elkerülte a figyelmemet. „Szokatlan, hogy arról szól egy Disney-film, hogy ne házasodjunk össze olyannal, akit alig ismerünk” – mondta.
A film úgy kezdődik, hogy Anna hercegnő találkozik Hans herceggel nővére, Elza hercegnő koronázási ünnepségén, és azonnal „egymásba szeretnek”. Hans megkéri Anna kezét, aki igent mond, azonban Elza nem adja áldásukat rájuk.
Aztán a film jó része azzal megy el, hogy Anna rájön: Hans valójában egy gonosz ember, aki el akarja tenni őt és nővérét az útból, hogy megszerezhesse a királyságot. Anna szerencséjére a kalandok során megismerkedik Kristoffal, aki Hans herceggel ellentétben egy becsületes, megbízható ember, akivel aztán Anna végül egy párt alkot majd.
Az elmúlt évtizedek Disney-filmjei után azt várnánk, hogy a hercegnő beleszeret a hercegbe, majd „boldogan élnek, amíg meg nem halnak”. Ha pedig vannak is akadályok (leginkább ez az újabb filmekre igaz), akkor azokat hamar leküzdik.
Hasonlóképpen a piaci szereplők is sok éven át évezték annak előnyeit, hogy – gyorsan és ellentmondást nem tűrően – beleszerettek az amerikai jegybank új monetáris intézkedéseibe. Valójában ez a románc teljes mértékben a Disney-filmek forgatókönyvét követte. Kísérték hullámvölgyek a történetüket, azonban hamar túljutottak azokon. Ez az affér egyben mindkét felet boldoggá teszi: a Fed úgy érezheti, hogy jobb pozíciókból hozhat olyan intézkedéseket, amelyek a magas foglalkoztatásra és a stabil inflációra vonatkozó kettős mandátumának felelnek meg, míg a befektetők azt érezhetik, hogy lehetőségük van arra, hogy jelentős nyereséget realizálhassanak.
Ez a viszony annyira előnyös, hogy a piaci szereplők kialakították a „Sose harcolj a Feddel” mantrát, amire meg is volt a jó okuk. A Fed a világ legnagyobb hatalommal bíró központi bankja. Tulajdonában vannak azok a nyomdagépek, amelyek a világ fő tartalékvalutáját nyomtatják. Emellett jelentős mértékű politikai függetlenséget is élvez, továbbá nem ijed meg attól, ha használnia kell kiterjedt autonómiáját.
A piaci szereplők azonban azzal is tisztában vannak, hogy a Fednek is szüksége van rájuk, hogy intézkedései mandátumának megfelelően érvényesüljenek, amely az elmúlt években a gyakorlatban jelentősen kiszélesedett a pénzügyi stabilitás céljának felvállalásával. Ennek megfelelően a Fed az utóbbi pár évben egyre transzparensebbé vált a piacok számára, készségesebben teszi nyilvánossá üléseinek jegyzőkönyveit, illetve a tervezett intézkedések körüli eszmecseréket bemutató dokumentumokat. A Fed elnöke rendszeresen tart sajtótájékoztatókat, amelyeket világszerte szorosan követnek a piaci szereplők.
A 2008-as globális pénzügyi válság óta ez a románc különösen élénkké vált, miután a Fed arra kényszerült, hogy számos nemkonvencionális intézkedést hozzon azon tőkepiaci zavarok kezelése érdekében, amelyek majdnem mély depresszióba taszították a világgazdaságot. Ennek keretében a Fed még jobban bevonódott a piaci működés, az eszközök értékelésének és azok árai ingadozásának folyamatába. Ezzel együtt a piacok Fedtől való függése is nőtt, még nagyobb figyelmet és támogatást várva attól. Ha pedig csalódás éri a piacokat, akkor azokon kisebb hisztéria alakul ki, ahogy azt egy évvel ezelőtt is láttuk.
Kezdetben a központi bank bankárai azért igyekeztek ápolni ezt a kapcsolatot, mert ezzel a növekedésre, a foglalkoztatásra, a stabil inflációra és a pénzügyi stabilitásra vonatkozó célok elérését kívánták biztosítani. Nemrégiben azonban egyesek lelkesedése csökkent, arra figyelmeztetnek, hogy az egymástól való függés bátorítja a túlzott kockázatvállalást és egyes esetekben spekulatív lufikat hozhat létre. Pár hete egy távozó Fed-kormányzó, Jeremy Stein nyilatkozta azt, hogy a Fed kommunikációja átalakulóban van, amely során a piacok felé történő iránymutatások egyre kevésbé lesznek precízek.
Ahogy a Jégvarázsban Anna hercegnő esetében, úgy a piacok számára is időbe telik, míg felismerik azt, hogy a Feddel való viszonyuk megváltozott. Hasonlóan a filmhez akár néhány sokknak is be kell következnie ahhoz, hogy ez a felismerés rögzüljön. Mindamellett az erre való rádöbbenés biztosan nem lesz olyan drámai mértékű, mint a film esetében – ha másért nem, hát azért, mert a Fed ellentétben Hans herceggel nem akarja elfoglalni a piacokat.
A románc tehát folytatódni fog, de valószínűleg nem olyan intenzíven, és nem ennyire feltételek nélküli módon. Reménykedhetünk benne, hogy az egyre jobban magára találó reálgazdaság betölti majd azt a szerepet, amelyet Kristoff játszott el a filmben.
A piacok számára a legjobb és leginkább fenntartható szerelmet az egészséges és dinamikus reálgazdaság hozhatná el, amely munkahelyeket és új lehetőségeket teremt. Sajnos, még túl korán van ahhoz, hogy megjósoljuk, ez a történet is happy enddel ér-e véget.
Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org
