BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Japán provokálja Kínát?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kína Japánt vádolja azzal, hogy vadászgépei veszélyesen közel repültek egy kínai Tu-154-es típusú felderítő géphez a két ország egymást átfedő légvédelmi azonosító övezetében (ADIZ) a Kelet-kínai-tenger felett.

A pénteki kínai lapok szokatlan módon fényképekkel, a hírportálok pedig videofelvétellel illusztrált beszámolókat közöltek arról, hogy a japán légvédelmi erők két F-15-ös nehéz vadászrepülőgépe körülbelül 30 méterre megközelített egy járőrözést végző kínai katonai repülőt.

Peking állítása szerint a kínai pilóták megfelelően, fegyelmezetten jártak el, miközben a japánok manővere veszélyes volt és "nyilvánvalóan provokatív". Az ügyben a kínai védelmi minisztérium szóvivője azt követően szólalt meg, hogy Tokió Kína nagykövetét is berendelve hevesen tiltakozott amiatt, hogy kínai vadászgépek ugyancsak veszélyesen közel merészkedtek  japán gépekhez. Keng Jan-seng ezzel kapcsolatban azt mondta, Tokió célja, hogy félrevezesse a nemzetközi közösséget, rossz színben tüntesse fel a kínai hadsereget és fokozza a feszültséget.

A szóvivő ugyanakkor hozzátette, hogy - a nemzetközi gyakorlattal összhangban - két Jian-11 típusú kínai harcigép igyekezett azonosítani a felfegyverzett japán repülőket 150 illetve 200 méteres távolságból. Tokió tiltakozását Kínában visszautasították és a "kínai fenyegetés" propagandájának részeként értékelték.

A Kanwa Asian Defence katonai szaklap főszerkesztője Hongkongban a South China Morning Post című lapnak azt nyilatkozta: az incidensek növekvő száma arra figyelmeztet, hogy Pekingnek és Tokiónak sürgősen meg kellene állapodnia egy, a Kelet-kínai-tenger légterét és vizeit lefedő válságkezelő mechanizmusban. Kína és az Egyesült Államok között létezik ilyen egy 2011-es légi incidens óta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.