BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adriánál a somogyi cukor

Új porcukor-csomagolót épít, és bővíti nemzetközi kapcsolatait a kaposvári cukormanufaktúra. Az induláskor alkalmazott modell bevált: fokozatosan növeli a magas hozzáadott értékű termékek arányát

Horvát rendszámú kamionok vártak bebocsájtásra a kaposvári cég központja előtt, mialatt a csarnokban az egy tonnás kristálycukor csomagoktól néhány lépésre öt grammos cukor tasakokat pakoltak a munkások. Kávéházak, szállodák és cukrászdák rendelnek belőle nagy mennyiséget.

– Szoros játszma van a hazai és a nemzetközi piacon, nem lehet olyan korlát, amely a fejlesztésnek határt szab – mondta Karl Schultes, a kaposvári Első Magyar Cukormanufaktúra (MCM) ügyvezetője. – Legyen szó akár technológiáról, épületről vagy áruról, szükség van a megújulásra. A korábbi válság, az európai piac átalakulása éppúgy indokolta a gyors reagálást, mint a hazai vásárlási szokások változása.

Tizenhat éve egy bérelt garázsban kezdték a munkát, s az első piaci sikerek után 2001-ben avatták az üzemüket. Ehhez a német partner segítségére is szükség volt, mely a kaposvári cégben 51 százalékos részesedést szerzett. Kezdetben alapvetően kristálycukor kereskedelmére szakosodott az MCM, később egyre fontosabbá vált a porcukor-gyártás. Az eladott áru egyre nagyobb része a magasabb hozzá adott értékű termékek közül kerül ki: a vaniliás-, a süveg-, illetve a barna cukor mellett nemrég megkezdték a xilit, és a nyírfacukor értékesítését is. Horváth Éva, az MCM stratégiai főtanácsadója azt mondta: szélsebesen változnak a piaci igények, óraműpontossággal dolgozik a csapat, hogy teljesítse az elvárásokat. Közel 120 millió forintos beruházásba kezdtek: a porcukor-üzemrészt és a raktárat bővítik, miután a sikeres nemzetközi tárgyalásokon hosszú távú együttműködést alakítanak ki a megrendelőkkel. Ezt a növekvő termelési számok is tükröznek: évente közel 2000 tonna porcukrot értékesít, rövidesen 3000 tonnát szállít le az MCM, jelentős részt Horvátországba.

A környezetvédelmi végzettséggel is rendelkező szakember azt mondta: a zöld gondolkodás náluk régóta tetten érhető. Napkollektorokat szereltek az üzem tetejére, a jövőben is nagy hangsúlyt helyeznek a környezetkímélő technológia alkalmazására. 

– Erőt merítünk a sikerekből, a hibákból leszűrjük a tanulságokat, közösségünk azért dolgozik, hogy még eredményesebben működjön a társaság – tette hozzá. – Korábban a cukorgyárban voltam vegyész, jövőre lesz 30 éve, hogy a cukoriparban dolgozom. Vállalkozásunk a nulláról indult, sok küzedelem árán lépésről lépésre fejlődtünk. Ki gondolta másfél évtizede, hogy meghússzorozzuk a létszámot? Induláskor hárman voltunk, ma 60 dolgozót alkalmazunk.

Az MCM vezetői azzal számolnak: az idén közel 40 ezer tonna cukor értékesítenek. Néhány éve a termékek 70 százaléka kristály cukor volt, ma az eladott áru csaknem felét a cégnél csomagolják, s belátható időn belül ez az arány meghaladja a 60 százalékot. Horváth Éva szerint van ok az örömre, ám ha az ágazat egészét nézi, nem lehet mindenki elégedett. Az áfa-csalásokról szóló történetekre utalva kiemelte: ez megkeseríti a tisztességesen működő cégek helyzetét. Gond, hogy számos kereskedőnél elsődleges szempont a cukor ára, ám ennek a gondolkodásnak több káros következménye lehet. – Ez a minőség és az üzleti erkölcs rovására is mehet – mondta. – Az áfa-csökkentés kedvező elmozdulást hozhat, mely a fogyasztók és az állam érdekét is szolgálhatja. A nehézségek dacára a társaság életében olyanfejlesztésekre készülnek, melyek hatása hosszú távon is érvényesülhet.

Horváth Éva: sorsdöntő kérdés a piacokon a hatékonyság erősítése

– Legfeljebb néhány százalékos cukordrágulás lehet később a belföldi piacon – közölte Karl Schultes. A boltok, bevásárlóközpontok zömében a kristálycukor kilója 190-210 forint, s ez jó darabig így marad. A hazaihoz hasonló trendre számítanak külföldön is: több európai országban a cukorkészletet a közelgő kampány előtt nagy mennyiségben értékesítik. Horváth Éva is úgy érzi: a hazai cukorpiacon ne, következik be a jelzett kenyérdráguláshoz hasonló árnövekedés.

– Kialakult vásárlókörünk van, 10-15 nagy partnerrel állunk szerződésben – mondta az idén mintegy 10 milliárd forint forgalmú társaság munkatársa. – Lényegesnek ítélem a helyi civil szervezetek támogatását, a társadalmi felelősségvállalást is. 

A kaposvári cég a helyi röplabdásokat is támogatja.

– Kialakult vásárlókörünk van, 10-15 nagy partnerrel állunk szerződésben – mondta az idén mintegy 10 milliárd forint forgalmú társaság munkatársa. – Lényegesnek ítélem a helyi civil szervezetek támogatását, a társadalmi felelősségvállalást is. 

A kaposvári cég a helyi röplabdásokat is támogatja.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.